kapubanner for mobile

Még lehet jelentkezni a Hankook Abroncsadományozási Programjára

Július 21-ig lehet jelentkezni a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. Az idén hatodik alkalommal elindított program keretében a vállalat eddig több mint tízezer gumiabroncsot osztott ki csaknem 210 millió forint értékben, olyan közhasznú szervezeteknek, amelyek a társadalom számára jelentős szolgálatot végeznek. Pályázni idén is www.hankookadomany.hu a oldalon lehet.

A Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programjának keretében olyan közhasznú alapítványoknak és kisebb egyesületeknek kíván segítséget nyújtani, amelyek egyébként ritkán és csak nagy erőfeszítések árán jutnának támogatáshoz.

A 2012-ben útjára indított kezdeményezésben a nagyobb országos szervezetek mellett 2013 óta vehetnek részt kisebb non-profit szervezetek is, amelyek száma évről évre növekszik. 2017-ben ismét több száz kisebb közhasznú szervezet számíthat abroncsadományra.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk

NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz

Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk

Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet

Új lendülettel startol el a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj, melyet Magyarország két innovatív nagyvállalata immáron harmadik alkalommal hirdet... Teljes cikk