Meg lehet velünk elégedve az unió: gyönyörű számokat közölt a KSH
A munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal 6,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Igaz, 149 ezren tartós munkanélkülinek számítanak. A munkanélküliség átlagos időtartama pedig 19 hónaposra nőtt. A foglalkoztatottak létszáma pedig 4 millió 201 ezer fő volt 2015. április-június időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, és körükben a javulás mértéke is nagyobb volt. A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 28 ezer fővel, 164 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 6,7 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 21 ezer fővel, 147 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,1 százalékponttal, 7,1 százalékra mérséklődött.
Még mindig sok a fiatal munkanélküli
Forrás: KSHA 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 2,9 százalékponttal, 17,8 százalékra csökkent, jóllehet a munkanélküliek közel egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája is csökkent, előbbieké 1,1 százalékponttal, 6,1 százalékra, utóbbiaké 1,0 százalékponttal, 5,8 százalékra.149 ezren vannak tartósan munka nélkül
A munkanélküliség átlagos időtartama 18,5 hónapról 19,0 hónapra változott; a munkanélküliek 48,5 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.
Nagyok a régiós különbségek
A munkanélküliség mind a hét régióban csökkent. A Nyugat-Dunántúlon 1,2 százalékponttal alacsonyabb, 3,6 százalékos volt a ráta, míg az Észak-Alföldön a javulás ellenére is 11,2 százalékos a munkanélküliség. Így a legjobb és a legrosszabb mutatóval rendelkező régió közötti különbség 7,6 százalékpont.
A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon és Nyugat-, illetve a Közép-Dunántúlon volt a legmagasabb (mindhárom régió esetében meghaladta a 67 százalékot), az Észak-Alföldön pedig a legalacsonyabb (58,6 százalék).
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint 2015. június végére a nyilvántartott álláskeresők létszáma 16,3 százalékkal, 367 ezer főre csökkent.
4 millió 201 ezer foglalkoztatott
Forrás: KSHA foglalkoztatottak létszáma 3,1 százalékkal magasabb, 4 millió 201 ezer fő volt 2015. április-június időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Közülük 4 millió 167 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,5 százalékponttal, 63,8 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3,3 százalékkal, 2 millió 261 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 70,1 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,7 százalékkal, 1 millió 906 ezer főre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 57,6 százalékra javult.
A 15-24 éves korosztály 278 ezer fős foglalkoztatotti létszáma 2,1 százalékponttal magasabb, 25,2 százalékos foglalkoztatási rátát eredményezett. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 80,6 százalékra, utóbbiaké 3,8 százalékponttal, 45,1 százalékra.A 20-64 éves korcsoport esetében - mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 2,4 százalékponttal, 68,7 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalék célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 75,7, a nőknél 62,0 százalék.
A foglalkoztatás szintje a 15-64 évesek körében valamennyi régióban emelkedett, a legjelentősebben - 4,6 százalékponttal - Észak-Magyarországon. A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon és Nyugat-, illetve Közép-Dunántúlon volt a legmagasabb (mindhárom régió esetében meghaladta a 67 százalékot), Észak-Alföldön pedig a legalacsonyabb (58,6 százalék).
KSH/HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Foglalkoztatási ráta Magyarországon 2025 harmadik negyedévében - grafikon 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?