kapubanner for mobile

Megalakul a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet

Magánszemélyek, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) szervezésében, megalakítják a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetet, az új szövetkezetbe a cégbejegyzést követően várhatóan év végétől lehet majd belépni - írja az MTI.

images

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője elmondta: a nyugdíjasok foglalkoztatása iránt folyamatos volt a társadalmi és a piaci nyomás. Van 2,7 millió inaktív ember, akik valamilyen nyugdíjszerű ellátásra jogosultak, nekik szeretnének lehetőséget adni, mert óriási erőforrást jelentenek.

Turi Dénes, az OTSZ elnöke elmondta: a kedvező, államilag támogatott foglalkoztatási formával az alapítók azt szeretnék elérni, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztassák.

A szövetkezetbe minden öregségi nyugdíjas beléphet, a szövetkezeti szabályzat elfogadásával - mondta Turi Dénes.

Kósa Lajos elmondta: szeretnék elérni, hogy a diákszövetkezetekhez hasonlóan, két éven belül, legalább 800 ezer és 1 millió közötti nyugdíjas tartozzon a szövetkezeti világhoz. Hozzátette: sok munka van a rendszer kialakításával, amelyet a cégformákhoz hasonlóan pártsemlegesen kezelnek, mivel ezzel a nyugdíjasok aktivitásukat önkéntesen meghosszabbíthatják.

Turi Dénes kiemelte: az OTSZ az egész országban jelen van, a lakossági megtakarítások jelentős részét kezelik. A szövetkezetek hatalmas bizalmi tőkével rendelkeznek az ügyfeleknél, erős társadalmi igény van a nyugdíjasok foglalkoztatására. A tagfelvételi kérelmeket a szövetkezet budapesti székhelyén és a megyeszékhelyeken, takarékszövetkezeti fiókokon belül kialakítandó szövetkezeti irodákban lehet majd benyújtani, mintegy 1200 helyen - sorolta.

Kósa szerint eddig 19 nyugdíjas szövetkezetet hoztak létre az országban, és információik szerint ugyanennyi lehet bejegyzés alatt.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek