Megfizetik a pénzügyi szakértőket
A vezető beosztású alkalmazottak bruttó havi átlagkeresete 397-512 ezer forint között alakult 2005-ben, a termelésirányítóké 155-331 ezer volt, a tapasztalatot szerzett munkatársak pedig 164-395 ezer forint havi fixet kaptak - derült ki a Világgazdaság cikke szerint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat most elkészült bérstatisztikájából. A szakértői posztokon dolgozók közül a légiirányítók, az ügyészek, a bírók, az adószakértők, a matematikusok, a műfordítók kerestek a legtöbbet - írja a lap. A cikk szerint a legtöbb jól kereső szakértő a gazdasági diplomások, főleg a pénzügyben munkát vállalók közül került ki tavaly, de a műszaki felsőfokú végzettségűek sem panaszkodhattak. Az alapbérhez viszonyítva mindkét területen 10-20 százalék között mozgott az egy hónapra vetített juttatások és a prémium mértéke. Az egészségügy, valamint a szociális terület alkalmazottai viszont az alapbérükkel és a keresetükkel is elégedetlenkedhettek, hiszen a jól fizetettek havi összjövedelme is alig haladta meg a háromszázezret - olvasható az újság mai számában.
A cikk szerint a legtöbb jól kereső szakértő a gazdasági diplomások, főleg a pénzügyben munkát vállalók közül került ki tavaly, de a műszaki felsőfokú végzettségűek sem panaszkodhattak. Az alapbérhez viszonyítva mindkét területen 10-20 százalék között mozgott az egy hónapra vetített juttatások és a prémium mértéke.
Az egészségügy, valamint a szociális terület alkalmazottai viszont az alapbérükkel és a keresetükkel is elégedetlenkedhettek, hiszen a jól fizetettek havi összjövedelme is alig haladta meg a háromszázezret - olvasható az újság mai számában.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon