Megszorítások Görögországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA görög parlament vasárnap este heves viták után elfogadta az újabb takarékossági csomagot, a nyugdíjak és az adók reformjáról szóló indítványt, amelytől a radikális baloldali Sziriza vezetésével működő kormánykoalíció azt reméli, hogy hatására az ország hozzájuthat a nemzetközi hitelkeret újabb részletéhez.
Az 5,4 milliárd eurós megszorító csomag a nyugdíjkiadások 1,8 milliárd euróval való csökkentését, a jövedelemadókból származó bevételek 1,8 milliárd euróval, valamint a közvetlen adókból származó bevételek szintén 1,8 milliárd euróval való emelését tartalmazza. Az Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vezette kormány, amelynek minimális többsége - 153 mandátum - van a 300 fős parlamentben, elegendő szavazatot szedett össze a kezdeményezés elfogadásához.
Míg a honatyák a parlamentben vitatkoztak és szavaztak, addig az utcákon több ezren gyűltek össze a törvényhozás épülete előtt. A rendőrség mintegy húszezer főre becsülte a résztvevők számát. A tiltakozó megmozdulást a PAME kommunista szakszervezet hirdette meg.
Míg a honatyák a parlamentben vitatkoztak és szavaztak, addig az utcákon több ezren gyűltek össze a törvényhozás épülete előtt. A rendőrség mintegy húszezer főre becsülte a résztvevők számát. A tiltakozó megmozdulást a PAME kommunista szakszervezet hirdette meg.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?