kapubanner for mobile

Mennyit keresnek a vezetők és menedzserek?

A Népszabadság mai számában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján található adatok alapján vizsgálta meg a vezetők és menedzserek fizetéseit. Kiderült, hogy a legjobban fizető munkákkal tavaly havonta bruttó 400-700 ezer forintot lehetett keresni, de a száz legnagyobb adózó havonta átlagosan 11 millió forintból gazdálkodhatott a múlt évben.

A lap összeállítása szerint bruttó 999 ezer és kétmillió forint közötti fizetések járnak a különböző nyilvánosan meghirdetett cégvezetői, igazgatói munkákért. A nagyobb cégeknél ez a fizetés inkább a felső középvezetőket illeti meg, az első számú vezetők már nyolc számjegyű fizetésből gazdálkodhatnak havonta.

A középvezetői, menedzseri fizetéseket vizsgálva kiderül, hogy jelenleg egy pénzügyi igazgató például átlagosan bruttó 800 ezer-1,6 millió forint között fizetésért tud elhelyezkedni, egy értékesítési igazgató a kétmillió forintot is megkeresheti. A kommunikációs osztályok vezetőit havonta átlagosan bruttó 472 ezer forint illette meg, de a fiatalok átlag 699 ezer forintot vihettek haza, míg az idősebb korosztály ennek felét kapta csupán. A humán-erőforrás menedzserek keresete bruttó 330-530 ezer forint között mozgott.

A parlamenti képviselők és miniszterek átlagosan bruttó 700 ezer forintot kerestek a tavalyi évben havonta, míg egy országos egyházi vezető 305 ezer forintból adózott.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek