kapubanner for mobile

Méz, az aromás segítség a betegségekben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A méz rendkívül egészséges. Szinte fajtájától függetlenül kijelenthető, hogy kedvezően hat a szervezetre. A hársméz épp úgy, mint az akácméz vagy az általános virágméz rengeteg jótékony hatással rendelkezik, amelyeket jó végigvenni, de az nem kérdés, hogy a mindennapokban bármelyiket is használjuk, sokat tehetünk az egészségünkért.

méz

A méz általános áldásos hatása a szervezetre

Az egyedülálló antibakteriális tulajdonságokkal rendelkező mézek a világ minden táján megtalálhatóak, annyiban különbözhetnek egymástól, hogy más-más virágból készülnek. A “folyékony arany” szinte orvosi ajánlás alapján is használandó egyes megbetegedések esetén. Pozitívuma, hogy akár az étrendbe beépítve is fogyasztható, kávé, tea édesítésére is rendszeresen használják, de akár ételekben cukorhelyettesítőként is alkalmazható.

Egyes mézfajták annyi antioxidánst tartalmaznak, mint a gyümölcsök, zöldségek, és ezzel segítenek megvédeni a szervezetet a szabadgyökök által okozott sejtkárosodástól, ami az öregedési folyamatok lassítását eredményezi. A méhek által előállított csodaszer több betegség megelőzésében játszik szerepet, így a szívbetegség és a rák kockázata is csökken a rendszeres fogyasztásával, de az emésztési problémák kezelésében is sokat tud segíteni. A tapasztalatok és a kutatások bizonyítják, hogy a méz általános immunerősítőként, a benne található vitaminokkal az egészséges mindennapokat biztosítja fogyasztója számára.

Belső felhasználása mellett külsőleg is több esetben érdemes segítségül hívni, például az Új-Zélandról származó manuka méz a sebek gyógyítására van rendkívül kedvező hatással.

Egyes mézfajták között lehetnek eltérések színben, ízben, illatban, de olykor a hatásukat sem árt megvizsgálni, hogy az általános felhasználhatóság mellett tudatosan is alkalmazzuk őket a megbetegedésekre. 

Más-más méz, eltérő hatások

A sötétebb színű, erősebb aromával és jellegzetes illattal rendelkező hársméz a lázzal járó légúti betegségek megelőzésében jeleskedik. Kifejezetten jó szolgálatot tesz a köhögés, torokfájás, hörghurut esetén, de az esetlegesen jelentkező álmatlanságot is kezelhetjük vele. Miután kicsit kesernyés az íze, ezért főzéshez és sütéshez nem ajánlott, mivel hő hatására a kesernyés íze még inkább felerősödhet. 

Ez a méz rendkívül karakteres és egyedi, kipróbálása mindenképpen ajánlott, érdemes megnézni a Bodó Méhészetnél kapható hársmézeket.

A jóval világosabb akácméz sokak által ismert, kipróbált és népszerű fajta. Emésztési zavarokra kiválóan alkalmazható, de a köhögéscsillapító, illetve általános immunerősítő hatása miatt is sokan használják. Kevésbé ismert tulajdonsága, hogy magas kalciumtartalma miatt a csontképzésben, vastartalma miatt pedig a vérszegénység kezelésében tud segíteni.

Az általános virágméz egy vegyes fajta, de miután többféle virág porából készítik a szorgalmas méhek, ezért hatását is a sokrétűség jellemzi.

Bármelyik létező méztípust is választjuk, egyben biztosak lehetünk: kedvező hatása van a szervezetre, ezért mindenképpen jót tehetünk magunknak a fogyasztásával.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek