kapubanner for mobile

Mi lesz a londoni magyarokkal?

Most már biztos, hogy a Brexit hívei nyertek, azaz az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból: a brit EU-tagságról tartott népszavazás voksainak többségét, 16,8 millió szavazatot a kilépést pártoló tábor szerezte meg. De mi lesz a kint dolgozó több százezer magyarral?

Az nem valószínű, hogy a már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgároknak bármilyen változásra kellene számítaniuk, azért bőven érheti fájó kellemetlenség az országban élő, vagy ott munkát vállalni kívánó magyarokat. Norvégia például úgy lehetett az EU-s piac résztvevője, hogy a szabadkereskedelem fejében szabad letelepedést és munkavállalást biztosít az uniós polgároknak.

Nem lenne meglepő, ha a britekkel szemben is ilyen feltételt szabna Brüsszel. Márpedig az uniós piachoz való hozzáférés még a kilépéspártiak számára is kiemelten fontos ügy, szóval nem zárható ki teljesen, hogy London nem lesz túl szigorú e téren.

Ne vegyék el a britek munkáját

Sokkal valószínűbb azonban, hogy jelentős változás lesz: a kilépéspártiak ugyanis azt akarják, hogy az uniós állampolgárok ne vegyék el a britek munkáját. Bár gazdasági elemzések szerint a bevándorlás alapvetően jó Nagy-Britanniának, a döntés nem a száraz adatokon, hanem a közhangulaton fog múlni. Így tehát nehéz elképzelni, hogy a kilépéssel nem járna szigorítás.

Ez rossz hír, mert a nem európai uniós munkavállalókra vonatkozó brit szabályozás szigorú: a Nagy-Britanniában dolgozó uniós munkavállalók háromnegyede nem felel meg a vízumkritériumoknak, derült ki az Oxfordi Egyetem kutatócsoportjának számításaiból. Sőt, a jövő áprilisra tervezett szabályváltozásokkal ez az arány 81 százalékra nőne.

A mostani szabályok szerint egyrészt a munkaerőhiánnyal küzdő szektorokban, másrészt a felsőfokú végzettséget megkövetelő, és évi legalább 20 800 fontot fizető állásokra adható ki munkavállalói vízum.

Jövő áprilistól a „tapasztalt munkavállalókra” már 30 ezer fontos limit vonatkozik majd (ez alól a 25 éven aluliak és a friss diplomások képeznek kivételt). Emellett fix állásajánlat kell a vízumhoz, tehát nem lehet csak úgy kimenni szerencsét próbálni.

A 20 és 34 év közti kelet-közép-európai gazdasági migránsok harmada a vendéglátásban, negyede a feldolgozóiparban vállal munkát. Jóval kevesebben dolgoznak a bankszektorban (13 százalék), az egészségügyben és oktatásban (7,5 százalék) és az építőiparban (5 százalék).

A vízumrendszer kiterjesztése pedig pont azokat a szektorokat érintené a legsúlyosabban, ahol a legtöbb kelet-közép-európai dolgozik. A vendéglátásban (hotelekben és éttermekben) dolgozó uniós munkavállalók 94 százaléka nem kapna vízumot, de az építkezéseken és az iparban dolgozóknál is 75 százalék fölötti, az egyéb szolgáltatok terén pedig 85 százalék az arány.

Még a bankszektorban dolgozó uniós polgárok háromnegyede sem teljesíti a követelményeket, pedig az eléggé jól fizető és magas végzettséget igénylő szakma.

A Financial Times a napokban a legnagyobb közép-európai közösségnek számító lengyelekre koncentrálva írt a kérdésről. „A britek azt hiszik, hogy mi, a bevándorlók vesszük el az ő munkájukat. Pedig nem sokan dolgoznának olyan körülmények között, mint mi” – mondta például a lapnak a kiszállítóként dolgozó, 32 éves Arkadisz Madejski.

Bár a nagy-britanniai lengyelek kétharmada aggódik a lehetséges Brexit miatt, a lengyel kormány örülne annak, ha valamilyen okból hazamennének, mert, mint a miniszerelnök-helyettes elmondta: honfitársai egytizede vándorolt el az utóbbi évtizedekben.

A Londonban élő magyarok nem számítottak Brexitre

Igencsak meglepődhettek a Londonban élő magyarok, hogy a britek a kilépés mellett voksoltak. Ugyanakkor nem tartanak attól, hogy haza kellene menniük.

A Magyar Idők által megkérdezettek nem számítottak a Brexitre. A Londonban tanuló Máté a lapnak arról mesélt, hogy élete 180 fokos fordulatot venne a britek távozásával. Itt uniós állampolgárként könnyebb egyetemre járni. - Ha nem lennének meg az ehhez kapcsolódó kedvezmények, pénzügyileg, illetve a nem EU-s diákok jelentette verseny miatt nehéz lenne bekerülni a felsőoktatásba – állítja.

A Londoni Magyarok nevű iroda ugyancsak optimistán nyilatkozott a lapnak a Brexit kapcsán. Az elsősorban ingatlanközvetítéssel foglalkozó csoport biztos benne, hogy tudna reagálni a brit kilépés okozta piaci változásokra, ugyanakkor nem tartottak annak bekövetkeztétől.

Tapasztalataik alapján a szigetországban tartózkodó magyarok sem tartanak attól, hogy a közeljövőben változik a státusuk vagy haza kellene menniük. Annak ellenére, hogy az esetleges Brexit utáni Egyesült Királyságot egyelőre csak találgatások övezik, ezt jogi szakértők és a kilépés mellett kampányolók is megerősítették. Szerintük a jelenleg a szigetországban dolgozó uniós munkavállalók jogai – bárhogy is végződjön a népszavazás – érintetlenek maradnak.


Határátkelő Blog/Magyar Idők/Hvg.hu

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakul át a bérek világa 2026-ban - figyelmeztet a relokációs szakértő

A bértranszparencia bevezetésének kulcsa, hogy a vállalatok mennyire készülnek fel és hogyan alakítják át a bérezési, juttatási és expat... Teljes cikk

Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén

Szentendre lett a legideálisabb település Budapest környékén a hibrid munkavégzéshez egy friss Ingázóváros Index szerint. A rangsorban olyan... Teljes cikk