Mi mindent jelent a DeFi felhasználók számának a komoly növekedése?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem kis visszhangot váltott ki az elmúlt időszakban, hogy a DeFi felhasználói adatbázis igencsak meredek emelkedést produkált. Úgyhogy mi is egyértelműen azt gondoltuk, hogy külön bejegyzésben is foglalkoznunk kellene magával a kérdéskörrel.
Megnéztük tehát egyrészt a növekedés mértékét, kitértünk a tendencia legfontosabb haszonélvezőire, majd a cikk harmadik részében felvázoltunk egyfajta jövőképet is a DeFi felhasználók számának növekedését bekalkulálva a képletbe.
Pontosan mennyivel nőtt meg hirtelen a DeFi felhasználók aránya?
Mindössze egyetlen hét kellett csak ahhoz, hogy a DeFi felhasználói adatbázis több mint 50%-os növekedést produkáljon. De ha kizárólag az októberi adatokat vesszük alapul, akkor 555.000-ről 775.000-re emelkedett a felhasználók száma, ami önmagában 40%-os többletet jelent.
De a számok akkor meggyőzőek, hogyha az elmúlt egy évet vesszük alapul. Merthogy közel 860 ezer címet tudunk ezekhez a projektekhez kötni. Habár egy felhasználó akár több címmel is rendelkezhet, ettől függetlenül is tízszeres növekedésről lehet beszélni egy teljes év viszonylatában.
Kik jártak a legjobban azzal, hogy a DeFi ilyen jelentős emelkedést produkált?
A tendencia egyik nagy nyertesének a Compound hitelezési platform számít. Olyannyira pozitívan jöttek ki a DeFi felhasználók számának a hirtelen növekedéséből, hogy brutális, 250%-os növekedést voltak képesek megcsinálni. Ez egyébként már-már döbbenetes, 135.000 új felhasználós növekedésnek számít, amire nehéz szavakat találni.
A másik nagy győztes pedig a Dydx, ami egy Decentralised Exchange-nek számít egyébként. Nekik sem igazán lehet panaszuk a DeFi felhasználók erőteljes növekedésére, hiszen ezzel ők is nagyot szakítottak. Hogy ezt számokban is kifejezzük, náluk a bővülés mértéke 50% volt, hogyha kizárólag az elmúlt 30 nap eseményeinek alakulását vesszük alapul.
A DeFi felhasználói bázis bővülése csak tovább fokozza az egyébként is pozitív kilátásokat
A DeFi egyértelműen viszi a pálmát mostanság, hiszen elképesztő növekedést mutat az elmúlt periódus adatait elemezve. Persze a pozitív jövőkép nemcsak vele kapcsolatban rajzolódik ki, hiszen gyakorlatilag a komplett kriptovaluta-piac kedvező formának örvendhet.
Elég csak megnézni a bitcoin egészen szép teljesítményét, de a prognózisok alapján rövidesen az altcoinok is erősebbek lesznek majd. Szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy minden ugyanabba az irányba mutat. Vagyis a DeFi felhasználók számának a meredek emelkedése nem a véletlen műve, igenis komoly jövője van a DeFi-nek.
A DeFi emelkedése egyébként még annak fényében is egyértelműen kijelenthető, hogy az árfolyamok jelenleg egy kicsit visszafogottabb módon teljesítenek, összevetve mondjuk a pár héttel korábbi adatokkal.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?