kapubanner for mobile

Miért fontos a megfelelő céges arculat?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A céges arculat a külső megjelenést jelenti, amit a vásárlóidnak mutatsz. Ilyen például a logó, névjegy, rollup, boríték, plakát, és a honlap is. Minden vállalatnak, csoportnak van saját kommunikációja. A céges önkifejezés módjaival megmutathatjuk a világnak kik vagyunk, és megkülönböztetjük magunkat másoktól. Az arculat az, amire emlékeznek az ügyfelek, amivel azonosulni akarnak, vagy éppen ellenkezőleg. A gondosan kidolgozott image ismertté tesz, általa pedig megismerkednek termékeinkkel, szolgáltatásainkkal. A digitális reklámügynökség szerepe is ebben rejlik, hiszen segít a cégeket felismerhetővé tenni a vásárlók számára.

Miért fontos a megfelelő céges arculat?

Az erős arculat kiszámíthatóságot közvetít

A gondosan kidolgozott image ismertté tesz, általa pedig megismerkednek termékeinkkel, szolgáltatásainkkal. A digitális reklámügynökség szerepe is ebben rejlik, hiszen segít a cégeket felismerhetővé tenni a vásárlók számára.

Alaposan végig kell gondolni, hogy a megválogatott arculati elemek mennyire vannak összhangban egymással, ugyanis egy gyenge branding nem éppen stabilitást tükröz. Félrevezető lehet, ha nem mindig ugyanazt a nevet használod, több fajta logóval mutatkozol a piacon, vagy a szlogeneket módosítod. Ezek mind összezavarhatják a potenciális vásárlókat. Ennek elkerülése fontos, ugyanis a célcsoportnak minden kampány során tudnia kell azonosítania, hogy melyik cégről van szó.

Pontosan mit szeretnénk üzenni vele?

Mindig helyezzük előtérbe a vásárlók által érzékelt, és az arculat által képviselt valós üzenet kapcsolatát, hiszen ezeknek passzolniuk kell egymáshoz. Határozzuk meg pontosan, hogy mit szeretnénk közvetíteni, mikor szeretnénk, hogy a vásárló ránk gondoljon, és ezt milyen jól meghatározott arculattal tudjuk elérni. Gondolunk itt a színekre, formákra. Ha sikerül mindezt eltalálnunk, akkor fogunk tudni eredményesen kommunikálni a céges arculaton keresztül.

Az arculattal márkaértéket teremthetsz!

Ha eléred, hogy a vásárló felismerje a logódat, és emiatt vásárol meg egy adott terméket, vagy szolgáltatást, azzal márkaértékedet növelted. A márkaérték tovább növekszik, ha a vásárló másnak is ajánlja a cégedet, és ez újabb vásárlást eredményezett. Kifejezetten fontos, hogy könnyen megjegyezhető legyél a piacon, amikor szüksége van a vásárlónak a szolgáltatásaidra, egyszerűbben eszébe juss. Ha folyamatosan ott vagy a tudatába, akkor növekszik a márkaértéked. A tapasztalat azt mutatja, hogy a jó minőségű termékeket kínáló cégeket megjegyzik, és erősebb lesz feléjük az érzelmi kötődés. Így hát, ha nem fektetsz nagy hangsúlyt a céged arculatára, nagy eséllyel észrevétlen marad a terméked, szolgáltatásod. Ezt pedig nem szeretnéd, igaz?

A marketing eszközök kiválasztása

A legjobb, ha minden lehetséges módon, online és offline úton is megjeleníted arculati elemeidet, hiszen a jó marketing a legkifizetődőbb befektetés. Próbáld meg minél szélesebb körben ismertté tenni cégedet. Kiváló eszközök lehetnek a logóval ellátott borítékok, tollak, névjegykártyák, hiszen ezek a személyes ajándékok mind segítenek ismertebbé tenni cégedet.

Sok vállalat próbálja úgy formálni az arculatát, hogy megbízhatónak, szimpatikusnak tűnjön, ez ugyanolyan, mint az öltözködés vagy az udvariasság. Az arculatunkat mindig úgy formáljuk, hogy megegyezzen a valósággal. Célszerű, hogy legyen összhangban saját magunkkal és képességeinkkel.



 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek