kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Miért nem fogadják el a munkakönyvemben szereplő szolgálati időt?

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot adategyeztetés során megkerestem. Szinte az Igazgatóság adatállományában semmi sem stimmelt. A munkakönyvemben szereplő időszakokat a munkakönyvemmel kellett igazolni, mivel 1974 ót folyamatos munkaviszonnyal rendelkezem. Megfellebbeztem 2016. novemberében, tájékoztattak, hogy 2016. december 31-ig válaszolni fognak a fellebbezésre, amely meghosszabbítható két hónappal. Nem sikerült még a fellebbezésemre válaszolni. Elküldtem 2017. júniusában is az újbóli kiszámítási kérelmemet és a fellebbezési másolatot, azzal, hogy az időszakokat eredeti okirattal bizonyítottam, az utánam a befizetési kötelezettséget a törvény alapján vélelmezni kell. Szeretnék érdeklődni, hogy a fenti időszakra jogos, hogy nem fogadják el a munkakönyvben szereplő időszakot ?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Természetesen nem jogos, ha a nyugdíjmegállapító hatóság érdemben nem cáfolta az Ön állítását.
Azt talán érdemes figyelembe vennie, hogy a nyugdíjhatóság nagyon nehéz időszakot él át pillanatnyilag:
1) beolvad az ONYF és a Nyufig az Államkincstárba, illetve részben az EMMI szervezetébe - ha valaki élt át átszervezést államigazgatási intézményben, akkor van fogalma arról mekkora káoszt okoz egy ilyen globális átszervezés,
2) a Nyufignak most, azaz a novemberi nyugdíjfolyósítás idejére kell kiszámolnia a korrekciós nyugdíjemelést, valamint a nyugdíjprémiumot, majd decemberre az Erzsébet-utalványra jogosultak körét kell meghatároznia, majd januárra meg kell határoznia a jövő évre esedékes rendszeres emelésre jogosultak körét, ezzel egyidejűleg
3) meg kell határoznia a nyugdíj melletti munkavégzéssel szerzett kereset/jövedelem alapján a Tny. 22/A.§ alapján járó “félszázalékos” nyugdíjnövelésre jogosultak körét és a nyugdíjnövelés mértékét (mivel idén már nem kérelemre indul ez a nyugdíjnövelési eljárás, hanem a Nyufig hivatalból jár el).
A válaszom összességében: bizonyítson minden olyan tételt, amit a nyugdíjhatóság nem ismert el. Ne hagyja magát...

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjba kényszeríthet-e a munkáltatóm?

2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat?

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk

Tovább dolgozhatok-e Angliában, ha itthon nők 40-el nyugdíjba mentem?

2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk