Miért nézzünk eladó lakást Miskolcon?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiskolc az a város, amelyet Pataki Attila is csak elhagyni szeretett volna. Még ma is több negatív gondolat jut az ember eszébe a borsodi megyeszékhelyről, mint ahány pozitívum - pedig a helyzet az évek alatt sokat változott. Miskolc ma már tökéletes lakóhely, de a befektetési célú lakásvásárlásnak is remek célpontja lehet.

Miért éri meg az ingatlan vásárlás Miskolcon?
Miskolc legnagyobb problémája ma már nem a szegénység, hanem az, hogy túl kevesen fedezték fel a környékben rejlő lehetőségeket. A hajdan virágzó iparváros a látszat ellenére hatalmas szellemi tőkével rendelkezik. A főváros lakásárai sokszor Miskolcon tartják az egykori helyi műszaki értelmiség gyermekeit. Ha egy kicsit körbekérdezünk az egyetemek járműipari vagy építőipari karain, jó eséllyel legalább 4-5 miskolci származású diákkal találkozhatunk.
Aki vállalkozás indításában gondolkodik, jó eséllyel talál megfizethető, mégis jól képzett szellemi és kitartó, motiválható fizikai munkaerőt is. A térségben számos alapítvány is jelen van képzési programokkal - ha megfelelő a koncepciónk, akár különböző pályázati forrásokat, támogatásokat is elnyerhetünk.
Eladó lakás Miskolcon - mennyiért?
Miskolcot még ipari múltja ellenére is körülöleli a természet. Ha sikerül jó áron kertes házat vásárolnunk, egy alapos felújítás után az egyik legjobb befektetést tudhatjuk magunkénak. A környéken számos turisztikai célpont, szórakozási lehetőség és természetesen jó minőségű oktatási intézmények is találhatók. Miskolcot egyre több nemzetközi cég fedezi fel magának - így a munkalehetőségekkel sem lesz probléma.
Ha azonban biztos befektetést szeretnénk, érdemes inkább lakásvásárlásban gondolkodni. Ezek ugyanis általában értékállóbb ingatlanok, könnyebben hasznosíthatók, akár kiadás céljára is megfelelőek.
A cikk megírása idején eladó lakást Miskolcon már bőven 20 millió forint alatt is találtunk, ehhez pedig nem is kellett a város hírhedtebb környékére merészkedni. A Miskolc környéki látnivalók egyre több turistát vonzanak külföldről is. A modern utazók számára egy szépen felújított lakás sokszor vonzóbb szálláshelyet jelent, mint a hagyományos szállodák.
Hogyan döntsünk?
Miskolc kiváló választás, ha egy dinamikusan fejlődő környezetben keresünk befektetést. Az itteni ingatlanok értéke valószínűleg akkor is emelkedni fog, amikor a piac többi szegmensében az árak már csökkennek. Akár vállalkozás indításában, akár befektetési célú vásárlásban gondolkozunk, nagy valószínűséggel jól járunk majd.
Egy családi ház megvásárlásával több előnyt is kiaknázhatunk egyszerre. Megfelelő körültekintéssel remek üzletet köthetünk. Érdemes rászánni az időt az eladó miskolci ingatlanok böngészésére, és megtalálni a nekünk legmegfelelőbbet.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?