Mikor kell öt évig részmunkaidőben foglalkoztatni a kisgyermekes dolgozót? - így változott az Mt.
A Munkajog.hu összeszedte a Munka törvénykönyve (Mt.) idei változásait. Változás történt a kisgyermekes munkavállalók részmunkaidőben történő foglalkoztatása, a szabadság és keresőképtelenség, valamint a vezető állású női munkavállaló rendes felmondása terén.
- 2015. január elsejétől a három vagy ennél több gyermekkel rendelkező munkavállalót öt évig kell részmunkaidőben foglalkoztatni, amennyiben igényli. Újdonság az is, hogy a részmunkaidő mértéke minden esetben az általános teljes munkaidő fele (napi négy óra) - írja a munkajogi portál.
- A 2015. január 1-jével hatályba lépő rendelkezések szerint immáron a keresőképtelenség teljes tartama munkában töltött időnek minősül, ilyen módon szabadságra jogosító időként kell figyelembe venni
- Mostantól a vezető női munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással nem szüntethető meg az emberi reprodukciós eljárásban történő kezelés megkezdésétől számított hat hónapon belül. Az e rendelkezés megsértésével közölt felmondás jogellenesnek minősül.
- Az új szabályok szerint köztulajdonban álló munkáltatónak minősül a közalapítvány, valamint az a gazdasági társaság, amelyben az állam, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, térségi fejlesztési tanács, költségvetési szerv vagy közalapítvány külön-külön vagy együttesen számítva többségi befolyással rendelkezik.
Munkajog.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?