Milyen szorongások, félelmek vezetnek a napi piáláshoz?
Sok menedzsernek több energiája megy el azzal, hogy megtartsa pozícióját, mint, hogy érdemi vezetői és szakmai munkát végezzen. Ezt korábban felsővezetőként, most pedig coachként tapasztalom. A hatalommánia okozta függőségről, az alkoholizmushoz vezető szorongásokról, a munkahelyi játszmákról, és más pikáns témákról is szó lesz a második HR Pikniken - nyilatkozta Kiss Péter, a Restart alapítója, coach. Az interjúból a rendezvény kulisszatitkai is felsejlenek.
Az első rendezvény sikerén és a jó visszajelzéseken felbuzdulva úgy döntöttünk a Hr Portállal, hogy ősszel megrendezzük a második HR Pikniket, és az sem titok, hogy a továbbiakban évi minimum két rendezvényben gondolkozunk. Az a célunk, hogy olyan témákat dobjunk be megvitatásra, ami mindenkit érint. És a megvitatást szó szerint értem, hisz a HR Piknik vendégei aktívan részt vesznek a programban és nem passzív befogadók.
- Akkor beszéljünk a programról: Hatalommánia, a HR 50 árnyalata, és Elveszett jelentések.
- A hatalommánia téma azért ragadott meg, mert egykori felsővezetőként magam is szembesültem azzal, hogy az ember vezetőként kritikus helyzetekben mennyire tud kapaszkodni a székébe. Sok menedzsernek több energiája megy el azzal, hogy megtartsa pozícióját, mint, hogy érdemi vezetői és szakmai munkát végezzen. Coachként is sok ilyen vezetővel találkoztam. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal, mi van viselkedésük hátterében, és fontos tudni, hogy lehet az ilyen vezetőket munkatársként, beosztottként, vagy felettesként kezelni. Három karizmatikus előadónk lesz: Szabó György, aki 22 évig irányította Magyarország legnagyobb lapkiadóját, Dr. Zacher Gábor, aki a hatalommánia okozta függőségről fog beszélni, és arról, hogy milyen szorongások, félelmek vezetnek a napi piáláshoz, vagy a drogozáshoz. És Rakonczai Viktória, innovátor, aki 22 évesen átevezte férjével az Atlanti-óceánt, így tudja miről beszél, amikor a félelmek legyőzéséről tart majd előadást.
- És miről szól a HR 50 árnyalat, illetve az Elveszett jelentések című előadás?
Kiss PéterArról szól, hogy mi is a HR szerepe, szerepei: adminisztrátor, belső tanácsadó, szürke eminenciás, üzletfejlesztő és hangulatfelelős? Hogyan lehet megtalálni a helyes utat és elkerülni a csapdákat?Két szenvedélyes és tapasztalt HR szakember prezentálja a témát, Magyar Miklós, a XEROX régiós HR vezetője és Pach Gabriella, aki közel 20 éves karrierje során sok nagy multinacionális vállalat HR vezetője volt, emellett coach és mentor. Ez a rész lesz az, ahol a közönsége nagyon aktívan bevonjuk, majd délután workshoppal mélyítjük a témát.
Az elveszett jelentések című előadáson pedig azt tárgyaljuk ki, hány olyan helyzet van a munkahelyeken, ahol mielőtt valódi, érdemi párbeszéd alakulna ki, máris játszmázni kezdünk. Félrekommunikálunk és ez sok pénzbe kerül. Fontos érteni, mik azok a figyelmeztető jelek, amikor meg kell szólaljon egy belső riasztó, hogy ez e helyzet már nem arról szól, amiről szólnia kellene.
Vendégem Dr. Várkonyi Andrea lesz, aki naponta foglakozik kommunikációval, és most végzős pszichológus, neki is kedvenc témája a játszma. Délután ebben a témában is lesz workshop, ahol mindenki konkrét saját szituációján dolgozhat.
Ha kíváncsi Dr. Zacher Gábor, Dr. Várkonyi Andrea (és sok más előadó) további gondolataira a hatalommániáról, a játszmákról, akkor jöjjön el a második HR Piknikre. Jelentkezés és program itt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 4 hete
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?