Milyen hatásai lehetnek a minimálbér-emelésnek?
A 2022.01.01-jétől kormány által tervezett jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés előnyben részesíti a versenyképes vagy felzárkózni képes vállalkozásokat. Komplexen kell kezelni ezt a szükségszerű változást, amivel - ha előnyünkre fordítjuk -, mindenki nyer. Hatékonyságban és minőségben is legyünk versenyképesek, ne csak bérköltségben kedvezőek – fogalmaz Dénes Rajmund Roland, az MMOSZ kommunikációs alelnöke.
„A minimálbér és a garantált bérminimum megemelése még nem került rendeletbe, előzetes kormányzati, érdekképviseleti és szakszervezeti nyilatkozatok tették témává. Tárgyalások folynak egy ezzel párhuzamosan életbe lépő, béreket terhelő adócsökkentésről – SZOHA, munkaerő-piaci járulék -, hogy ne jelentsen elviselhetetlen terhet a munkáltatóknak. Egyelőre csak vizionálunk, amikor látjuk majd, hogyan csapódik le ennek hatása a gazdaságban, akkor lehet megerősíteni vagy cáfolni mostani gondolatainkat. A nemzeti konzultáció alapján a munkavállalói oldal egyetértésével találkozik, 90% feletti a támogatottsága a bruttó 200 000 forintos minimálbérnek. Nem meglepő ez az eredmény, hiszen a gazdaság, a vállalatok érdekeit is szolgáló kikerülhetetlen irányvonal. Az Eurostat tavalyi felmérése szerint, a munkabérek vásárló- és megtartó ereje viszonylatában is, a visegrádi négyek sereghajtói lettünk. A munkaerőpiacot átrendező 2016-ban aláírt bérmegállapodás után voltak, akik a kötelezőt emelték, de olyanok is, akik ezt meghaladó mértékkel egy kultúra- és struktúraváltás eszközeként fordították a hasznukra. Utóbbiak számára, a versenyképesség mellett, szempont lett a munkavállalók fejlesztése is. A versenyképes bér mellett, a folyamatos képzést biztosító vállalati- és HR-kultúra megteremtésével válik legértékesebbé a munkavállaló. Mindennek újragondolásaként, a kiszámíthatóságot jelentő hosszú távú megoldás szükséges, hazánk külföldi megítélése szempontjából is. A K&H nagyvállalati növekedési index ez év második negyedévi eredménye szerint, a következő egy évben a nagyvállalatok több mint 10 százaléka számol a munkatársak létszámának növelésével, sőt, majdnem kétharmaduk 10 százaléknál nagyobb létszámbővítésben gondolkodik. Nehéz és távoli jövő, de nem elérhetetlen a nyugat-európai minimálbérekhez felzárkózás, de a KKV szektor számára versenyhelyzetet teremtő, hazánkban komoly gyártó bázissal és termelő kapacitással rendelkező nemzetközi cégek miatt is közös célként fogalmazható meg. Fontos, hogy ne csak a bérek legyenek versenyképesek, de a minőséget és ezzel a hatékonyságot is javítani lehet általa, amiből kigazdálkodható a legnagyobb terhet jelentő megnövekedett bérköltség. Jó úton haladtunk, de a koronavírus-világjárvány ezt a dinamikus növekedést megállította. A magyar gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként azonban hamar visszaállt az EU átlagot meghaladó, kiemelkedő gazdasági növekedés és a 2019-es 4% alatti munkanélküliségi szint. Az eredményes felzárkóztatáshoz kiszámítható, valós növekedési pályára állás szükséges, ahol az uniós bérszint a cél, ami csökkentheti a fiatalok külföldi munkavállalását, s az euró bevezetésének is egyik elengedhetetlen feltétele. A környező országok munkaerőpiacán elsőként Romániában, később Ukrajnában és Szerbiában is láthattuk, milyen hatalmas károkat tud okozni, ha ez a felzárkózási folyamat nem eléggé dinamikus, vagy megkésve indul el.”
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Negyedévente 200 dollárt kap minden állampolgár a Marshall-szigeteken egy új, országos alapjövedelem-program keretében. A juttatás nem a munkát... Teljes cikk
Szerzetesenként havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget spórolnak meg a bakonybéli bencések külsős, piaci szereplők igénybe vétele helyett –... Teljes cikk
A 2024. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Az országos nettó települési átlagkereset 474 ezer forint volt... Teljes cikk
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 1 hónapja
- Minimálbér 2026 2 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 2 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 2 hónapja
- Adómentesség a minimálbérig, nagyobb teher a felső 1 százaléknak - egy új adóterv 2 hónapja
- Minimálbér 2026: megtörtént az áttörés, hamarosan jöhet a megállapodás 2 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 3 hónapja
- 1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban 3 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 3 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa