kapubanner for mobile

Minden harmadik magyar ingázik a munkahelyére

Főleg a fiatalok, de az idősebb korosztály egy részének is ingáznia kell, ha tartós munkaviszonyt szeretne, derül ki a KSH friss elemzéséből, amely a 2011-es népszámlálási adatok alapján készült, írja a Napi.hu.

images

A 2011-es adatok szerint a foglalkoztatottak 34 százaléka vagyis 1,341 millió magyar ingázott. Az ingázók száma egy-egy hullámvölgytől eltekintve folyamatosan nő. Ez részben gazdasági okokra vezethető vissza, részben arra, hogy sokan kijjebb költöztek a nagyvárosokból az agglomerációba, de munkába visszajárnak.



Főleg a 30 év alattiak és a férfiak ingáznak. 2011-ben a 20-24 évesek között meghaladta a 40 százalékot az ingázók aránya, addig 55 év felett már egyharmad alá csökkent a számuk. A férfiaknak 38,7, míg a nőknek 28,7 százaléka vállalja a hosszabb munkába járást.

Leginkább az iparban, építőiparban dolgozók ingáznak, de egyre több szellemi foglalkozású, magasan képzett munkaerő is vállalja a bejárást. A dolgozók 70 százaléka még mindig fél óránál rövidebb idő alatt ér be a munkahelyére.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek