Mire használhatóak otthon a mágnesek?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mágnesek a háztartásokban is jó szolgálatot tesznek. Összegyűjtöttük, hogy milyen helyzetekben bizonyulnak igazán hasznosnak otthoni körülmények között. Érdemes kipróbálni az alábbi praktikus ötleteket!
A korongmágnesek és a mágnestéglatestek egyaránt jó választásnak bizonyulnak
.jpg)
Az erős mágnesek jó szolgálatot tesznek a háztartásokban, számos helyzetben hasznosnak bizonyulnak. Például a hűtőszekrényeken, hiszen a segítségükkel rögzíthetőek fotók, üzenetek és különféle listák is. Továbbá mágnesek segítségével megelőzhető, hogy összegabalyodjanak a kábelek. Csupán tollrugót kell tekerni a töltőkábelek köré, és az asztal széléhez vagy a falra rögzített mágnesekhez helyezni azokat. Mindemellett a zacskók lezárásához is használhatóak mágnesek. Ehhez fel kell tekerni a zacskó nyitott részét és két apró mágnes segítségével rögzíteni azt. A konyhai csempéhez rögzített változatok is hasznosak, hiszen a kisebb méretű konyhai eszközök tárolására kiválóak. Az előtér falára is érdemes mágneseket helyezni, hiszen kényelmesen tárolhatóak rajtuk a kulcsok. Lényegében bármilyen fémből készült tárgy tárolására használhatóak. A korongmágnesek és a mágnestéglatestek egyaránt jó választásnak bizonyulnak erre a feladatra. Továbbá a konyhában a fűszeres üvegek tárolását is megkönnyítik. A felső konyhaszekrény alsó felületére kell mágneseket ragasztani, amelyekhez kiválóan rögzíthetőek a fémfedeles fűszertartók. Fontos, hogy a ragasztás előtt alaposan meg kell tisztítani és szárítani a mágnes felületét. Továbbá meg kell érdesíteni a felületét, amelyhez használható csiszolópapír, de akár szöggel is megkarcolható a felülete. Ezt követően pedig speciális, kifejezetten erre a célra fejlesztett ragasztót kell használni, és pontosan be kell tartani a gyártó utasításait. Jó hír azok számára, akik nem akarnak a ragasztással bajlódni, hogy ma már matricás öntapadós mágnesek is kaphatóak.
.jpg)
A barkácsolás során is jól jönnek a mágnesek
A mágnesek a függöny összefogásához is segítséget nyújtanak, ehhez csupán egy-egy mágnest kell a szalag végére helyezni. Át kell fogni ezzel a szalaggal a függönyt, és össze kell érinteni a mágneseket. Sokkal elegánsabb megoldás, mint a szalagokra kötött csomó. A mágnesek az üvegek tisztítását is megkönnyítik. Ehhez a szivacs belsejébe kell helyezni egy erős változatot, majd pedig bele kell helyezni az üvegbe. Ezt követően egy neodímium mágnest kell mozgatni az üveg külső részén, melynek köszönhetően mozgatható az üvegben lévő szivacs és így tisztítható az üveg belülről. A barkácsolás során is jól jönnek a mágnesek, hiszen segítségükkel a csavarok és szegek egy helyen tárolhatóak és mindig kéznél vannak. Továbbá érdemes a mágneses csavarhúzóra is tenni egy apró mágnest, amely megkönnyíti az eszköz használatát. A mágnes horgászat segítségével pedig különféle fémtárgyak emelhetőek ki a folyókból. Az extra erős mágnesekkel nemcsak érmék és apró tárgyak emelhetőek ki a vízből, hanem kerékpárok és bevásárlókocsik is. Nem véletlen, hogy napjainkban egyre népszerűbb ez a tevékenység.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?