Módosítják az adómódosításokat
Egy javaslat szerint a lakáshitelek maximálisan igénybe vehető szja-kedvezménye maradhatna 240 ezer forint.
A legjelentősebb tétel - mintegy 60 milliárd forint - a lakáshitelek adókedvezményének fenntartása miatt eshetne ki. Egy javaslat szerint a maximálisan igénybe vehető szja-kedvezmény maradhatna 240 ezer forint, vagy a kedvezményes hitel legmagasabb összege 12 millió forint lehetne 2004-ben. A másik komolyabb hatású javaslat szerint az energiahordozók közül nemcsak a gáz és a távfűtés, de az áram, illetve az egyéb tüzelőanyagok esetében is 15 százalékos lenne jövőre a forgalmi adó. A javaslatok elfogadása esetén várható bevételkiesést a szocialisták többek között a személyi jövedelemadó negyedik sávjának bevezetésével kompenzálnák: eszerint vagy az évi ötmillió forintot meghaladó jövedelmeket sújtanák 40 százalékos közteherrel, vagy a tízmillió forint feletti fizetésekre vetnének ki 46 százalékos adót.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon