Motiváció: minden egyes dolgozóhoz más a kulcs

A Joint Venture Szövetség tegnapi konferenciája sok oldalról próbálta megközelíteni a kérdést, hogy a motiváció vajon mi és hogyan alkalmazandó. Végleges válasz nincs, mert ahány ember, annyi módszer, de azért az egyért is érdemes elveszni a részletekben.

Tabudöntés: menő a kommunikáció

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke kísérletet tett a lehetetlenre, és levezette, hogy nem is olyan gyenge a felsőoktatás munkaerő-piaci kapcsolatrendszere. Ma 120 olyan cég van, melynek felsőoktatási intézmény a tulajdonosa, ez volt egy érv a sok közül. Nyilvános adatokra hivatkozva elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem alacsony a diplomák munkapiaci relevanciája - ez körülbelül annyit jelent, hogy a felsőoktatás nem arra képez, amire szükség van -, a közforrásokból merített adatokból az derül ki, hogy a felsőoktatásból kikerülő diplomások csupán 14 százaléka nem ott dolgozik, ahol végzett. A tabudöntés csúcsaként kimutatta, hogy a kommunikáció szakon végzettek 90 százaléka teljes munkaidőben foglalkoztatott volt 2009-ben.

Az "életművész" hallgatók motiváció híján halogatják a munkavállalást, de ahogy ők, úgy az oktatók és az intézmények sem motiváltak, hogy gyors képzést adjanak. A rendszer alkotóinak érdeke annyiban merül ki, hogy a rendszer létezzen. Princzinger üzent a felsőoktatási rendszer felett bábáskodóknak is, legalább pár órát gondolkozzanak azon, hogyan lehetne bevezetni a teljesítménykritériumot. Szerinte, ha állami ösztöndíj vagy hallgatói hitel lép a normatív támogatás helyébe, az ösztönző lesz. Nagy luxus, hogy nincs az országban pályaorientáció, amikor hegyekben áll az olasz, német adófizetők pénze a TÁMOP programokban - tette hozzá.

Magyar tájon magyar tápot

Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár és Nyugdíjpénztár vezetője elmondta, hogy a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) szerepe azonos a leváltásra ítélt üdülési csekkével: az összes vállalati költség minimalizálását szolgálja amellett, hogy a dolgozó elégedett legyen többé-kevésbé. Ez az összeg nem számít majd be a nyugdíjba, amit egyáltalán nem szoktak propagálni az érintettek, de Lehoczky szerint ez addig nem feltűnő, amíg, aki kapja, annak örül, ha el tudja költeni a legközelebbi utcasarkon. Ám ez a gyors költekezés valamiért - tán a hazai turizmus lobbi van háttérben - némi akadályba ütközik ezután.

Mert SZÉP-pel csak ott költhetsz, ahol szálláshely szolgáltatást veszel igénybe. Ez a nagy eltérés. Lehoczky példája szerint, ha a Nyírségből Hévízre megy a család, és a gyerekükkel út közben betérnek a fővárosi Vidámparkba, ahol eddig lehetett üdülési csekkel fizetni, ezután kénytelenek lesznek elővenni a készpénzt. A másik eltérés, hogy nehezebb lesz továbbadni a régi gyakorlat szerint: például az érték 70 százalékában kézpénzre cserélve, hogy a vevő ellángosozza vagy fogorvoshoz menjen belőle, mert ezután erre sem lesz mód. A 300 ezres keretből 150 ezer étkezésre, 225 ezer szállásra fordítható.

Ha igaz a kiszivárogtatott információ, hogy a meleg étkezési utalvány bekerül a SZÉP-be, akkor Lehoczky László szerint sosem látott informatikai csúcsot kell megmászniuk, hogy még a kiskocsmában is legyen terminál vagy internet, és elérhető legyen a szolgáltatás.

Atomfelhőszerű foglalkoztatottság

Boda György, a Budapesti Corvinus Egyetem docense elmondta: a motiváció csak egy tényező a sikerhez. Azért rossz a hangulat a magyar munkaerőpiacon, mert nincs összhang a termelési tényezők között. A vezető nagyvállalatoknak döbbenetesen nő a költségük, mert túlszaladtak a bérköltségeken, és addig nehéz a motivációért tenni, amíg ezt a helyzetet kell menedzselni. Boda kiemelte, hogy az alacsony képzettségűek sokkal magasabb számban foglalkoztatottak Nyugaton, mint nálunk. Ha magunk elé képzeljük, atomfelhőszerű a foglalkoztatottság alakja. Arra intette a vállalatok és az ország döntéshozóit, hogy most nem szabad egy elemet kiragadni, és annak érdekében mozgósítani minden erőforrást, ehelyett több elem egységére kell vigyázni, különben bedől a rendszer.

Az éhes harap

Bábosik Mária, a PricewaterhouseCoopers szenior menedzsere kiemelte, hogy a juttatások esetében számos cég sok pénz költ olyasmire, ami nem fontos a dolgozóknak. Emellett hiányzik az az általa hasznosnak tartott kommunikáció, ami tudatosítja a dolgozókban, hogy mennyibe kerülnek a cégnek. Másrészt épp most, amikor a válság miatt mindenki elkötelezett dolgozókat keres, nem könnyű ezeket elküldeni, és a válságra hivatkozni.

Bábosik Mária foglalkozott az elkötelezés kérdésével is, ami nemcsak a kifizetett bérekben és egyéb juttatásokban fejezhető ki, hanem a munkakörülményekben is. Néhány cserép virág is sokat jelent, nem beszélve a régen megálmodott külföldi konferencia részvételről vagy arról, hogy a vezető továbbküldi az érdekes szakmai anyagokat az érdeklődő kollégáknak. Bábosik kifejtette - a hozzászólók pedig megerősítették -, hogy jó anyagi, családi háttérrel nem harap annyira a dolgozó ember, mint az, aki egyedül, háttér nélkül éli mindennapjait.

Mérésekre hivatkozott, melyek szerint az elégedett dolgozó nem csipkedi magát, nem igazodik az új helyzetekhez. Mindent a személy szerinti motiválás dönt el, hiszen ha egy autó vagy kozmetikum vásárlásakor is más-más igényeink vannak, miért lenne ez másként, ha ösztönzésre van szükségünk. Minden egyes munkatárshoz más a kulcs - tette hozzá. A helyzetet úgy jellemezhetjük, hogy a melós motivációs viaszlenyomatát a HR-es nyújtja át egy sötét kapualjban, a kulcsot pedig a vezető forgatja tehetsége szerint. Azért is fontos a jó másolat, nehogy ki kelljen dobni a zárat.