Multis karrier után a bizonytalanság: így őrölte fel az álláskeresés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb leépítés, évekig tartó álláskeresés és folyamatos elutasítás – hiába a multinacionális tapasztalat és a vezetői múlt. Egy amerikai nő története megmutatja, hogyan őrölheti fel mentálisan és anyagilag is a bizonytalan munkaerőpiac még a magasan képzett dolgozókat is.
Dominique Alexander, a negyvenes éveiben járó amerikai szakember arról beszélt, hogy az elmúlt években többször is elveszítette a munkáját, és azóta sem tudott tartós, stabil állást találni. Történetét a Business Insider közölte.
Dominique korábban olyan nagyvállalatoknál dolgozott, mint a Microsoft vagy a The Coca-Cola Company, mégis hosszú időre beragadt az álláskeresés és az alkalmi munkák világába.
Elmondása szerint a folyamatos bizonytalanság és az elutasítások komoly mentális terhet jelentettek számára. Úgy fogalmazott: az egyik legstresszesebb élethelyzet az, amikor az ember nem tudja, meddig tart a nehéz időszak – az álláskeresés pedig pontosan ilyen.
Kapcsolatok ide vagy oda, nem jött könnyen az új munka
A nő 2018 végén veszítette el pénzügyi vezetői állását egy amerikai dohányipari cégnél. Ezután Atlantába költözött, részben azért, mert ott éltek rokonai, illetve volt kapcsolata a Coca-Colánál is.
Abban bízott, hogy a belső kapcsolatok segítenek majd új pozíciót találni, de hiába jelentkezett tucatnyi állásra a vállalatnál, sokáig csak néhány interjúig jutott el.
Végül 2019 végén kapott ajánlatot egy senior manager pozícióra a Coca-Colánál, ahol novemberben kezdett dolgozni. Nem sokkal később azonban kitört a koronavírus-járvány, a cég pedig átállt távmunkára. Alexander szerint ez jelentősen megnehezítette a betanulását és a beilleszkedését.
A vállalat végül 2021 januárjában leépítette.
Microsoftos szerződés után ismét munka nélkül maradt
Az újabb leépítés után hónapokig nem talált munkát, ezért részmunkaidőben egy Amazon-raktárban vállalt állást, hogy legyen bevétele.
Később egy ismerőse révén lehetőséget kapott egy tanácsadó cégnél, amely a Microsoftnak dolgozott be. 2021 augusztusában pénzügyi programmenedzserként kezdett szerződéses munkát a Microsoftnál.
A határozott idejű megbízása azonban már novemberben véget ért, így ismét munka nélkül maradt. Ezután szinte teljes 2022-es évét arra tette fel, hogy végleges állást találjon a Microsoftnál. Utólag azonban úgy látja: feleslegesen reménykedett, mert a vállalatnál közben lassult a felvétel és leépítések is zajlottak.
Az álláskeresés mentálisan is felőrölte
A nő szerint 2023-ra az álláskeresés már nemcsak anyagilag, hanem mentálisan is teljesen kimerítette. Louisiana államba költözött szülei egyik házába, ami csökkentette a megélhetési költségeit.
2024-ben annyira rossz mentális állapotba került, hogy családjával közösen úgy döntöttek: egy teljes évre leáll az intenzív álláskereséssel, és még a LinkedIntől is távol marad.
Elmondása szerint próbált mentálisan regenerálódni, utazott és igyekezett kiszakadni a folyamatos stresszből, hogy később újult erővel vághasson bele az álláskeresésbe.
Hiába az új képesítés és a tapasztalat
2025 elején ismét aktívan elkezdett állásokat keresni pénzügyi és projektmenedzsment területen. Megszerzett egy projektmenedzsment szakmai minősítést is, abban bízva, hogy ez javítja az esélyeit.
Bár januárban sikerült szezonális adótanácsadói munkát kapnia, az áprilisban véget ért. Nemrég az Amazon egyik toborzója is megkereste egy pénzügyi pozíció miatt, végül azonban ezt az állást sem ő kapta meg.
A hosszú álláskeresés egyik legnagyobb problémája az önéletrajzi „lyuk”
Alexander szerint az egyik legfrusztrálóbb tapasztalat az volt, hogy sok meghirdetett pozíciót valójában belső jelölttel töltenek be, vagy végül meg sem nyitják ténylegesen külsős pályázók számára.
Úgy látja,
az állandó leépítések egyik legsúlyosabb következménye az önéletrajzban megjelenő hosszabb kihagyás. A toborzók gyakran negatívan nézik ezeket az időszakokat, még akkor is, ha azok nem a munkavállaló hibájából alakultak ki.
A nő ennek ellenére próbál optimista maradni. Azt mondja: jelenleg a legfontosabb számára, hogy napról napra kitartson, és türelmes maradjon a folyamatos bizonytalanság ellenére.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc