Nagyon kevés magyar cég használ felhőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy friss Eurostat felmérésből az derült ki, hogy a haza vállalatok mindössze kilenc százaléka használ felhőalapú szolgáltatást - írja a Világgazdaság.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának adataiból kiderül, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkező hazai vállalkozások alig kilenc százaléka vásárolt tavaly valamilyen felhőalapú szolgáltatást, az uniós vállalatoknál ez 22 százalék - számol be a lap.
Leginkább Finnországra (57 százalék), Svédországra (49 százalék) és Dániára (42 százalék) volt jellemző, hogy a vállalkozások felhőalapú szolgáltatásokat vásároltak. Magyarország mögött végzett Románia, Bulgária, Görögország, Lengyelország és Lettország is.
A magánemberek nagyobb része (30 százaléka) használ felhőalapú szolgáltatást Magyarországon, ami csak kicsivel marad el az átlagostól (32 százalék). A svédek ebben is élen járnak, 48 százalékkal.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?