Napi szakállápolás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mindennapos szakállápolás elengedhetetlen azoknak, akik az arcszőrzet megnövesztése mellett döntöttek. Ezzel foglalkozni kell, ápolni, vágni, sőt, a legjobb eredmény elérése érdekében barberhez járni.

Szerencsére ez ma már remek program, hiszen exkluzív környezetben, profi szakemberek segítségével alakul ki a forma és vele a stílus. Ráadásul ma már haza lehet vinni a professzionális ápolókat, hiszen egyes márkák a kiskereskedelembe is kiadták termékeiket, hogy az ápolás otthon is minőségi legyen.
A valóban jó termékeket forgalmazó cégek nem félnek attól, hogy így kisebb lesz a barbershopok forgalma, hiszen shopba járni életérzés. Az pedig, hogy a fürdőszobában is minőségi termékekkel dolgozhatnak a férfiak, igazából segítség a szakembereknek. Az otthoni ápolás így ugyanabba az irányba viszi a szőrzetet, mint a műhelyben alkalmazott anyagok. Egyenletes, szép lesz, hiszen folyamatosan megfelelő ápolást kap.
Szakállas férfi a tükörben
A szakállápolás komplex folyamat, akárcsak a hajápolás. Ez is a tisztítással kezdődik és a formázással ér véget. A férfilét szimbóluma törődést igényel, onnantól kezdve, hogy valaki a növesztés mellett dönt. Első lépésként már lehet szérumot használni, amikor sajrad a borosta. A szérum egy tápanyaglöket, amely segíti a növekedést, stimulálja a szőrszálakat, hogy egyenletesen növekedjenek. Csökkenti a viszketést, ami az első időben sokakat mégis a borotva felkutatására sarkall.
Ha már megvan a borosta, akkor azt már szépen lehet formázni. Itt még nem feltétlenül van szükség a teljes termékpalettára. Azonban a borostából néhány nap alatt szakáll nő, amely már igényli a törődést. Érdemes mielőbb felkeresni a barbert, hogy kialakítsa a stílust. Először mindenképp fordulj szakemberhez, hiszen a nyakvonal kialakítása, az ívek vágása biztos kezet igényel. Később magadnak is formázhatod a szakállad, de az első időszakban bízd profira.
A szakállápolás alapdarabjai
A várva várt pillanat: a szakállsampon első alkalmazása. Akárcsak a hajnál, ez is a tisztításra szolgál. Alaposan meg kell mosni vele a szakállat, hogy a napi szennyeződést eltávolítsd. A szakáll közel van a szájhoz, így beszéd, evés, ivás közben sok minden kerül rá, nem beszélve a külső környezet szennyező hatásairól. Ezeket minden este el kell távolítanod.
Ezután jön a szakállolaj. Puhává teszi a szőrzetet, közben ápolja, táplálja. Nem felesleges kencefincéről van szó, hanem olyan szerről, amely természetes anyagaival jót tesz a szőrzetnek. A GMO-, SLS-, SLES- és mesterségesolaj-mentes termékek nem irritálják a bőrt, nem okoznak allergiás tüneteket.
Ha mégis hámlani kezd a bőröd a szakáll alatt, kezelheted szérummal vagy kimondottan a bőrhámlás elleni Donatello krémmel. Ezek az erős nyugtató hatású anyagok segítenek megnyugtatni a bőrt.
Végül pedig némi pasztával megigazíthatod a szálakat, hogy a forma tökéletes legyen. Egy bajuszfésű azért legyen a kocsiban vagy a táskában, hogy napközben - főleg a maszkos időszakban - ráigazíthass a szakálladra.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?