kapubanner for mobile

Naponta ötvenen sérülnek meg munkahelyi mulasztások miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Munkahelyi balesetekben megsérültekre és meghaltakra emlékeztek vasárnap az ország számos pontján. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal közleményéből kiderül: Magyarországon naponta 50 ember sérül meg a munkahelyén.

Április 28-a a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja, amely Magyarországon 2012 augusztusa óta hivatalos emléknap. 2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a Munkavédelem Napjaként tartja számon ezt a napot.

Az idei emléknap alkalmából Magyarország több pontján tartottak megemlékezéseket, például Miskolcon, Salgótarjánban, illetve Szekszárdon, ahol emléktáblát is avattak a munkabaleseti sérültek tiszteletére.

A Fővárosban két emlékkonferencia keretei között, valamint a munkahelyi balesetben elhunytak és megrokkantak emlékművénél tartott koszorúzással, együtt rótták le tiszteletüket érdekvédelmi szervezetek, munkavédelmi képviselők, munkavédelmi felügyelőségek tisztviselői, valamint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal dolgozói.

Ezrek sérülnek meg évente

Jelentős számú áldozatot követelnek hazánkban is az egészségre ártalmas, illetve balesetveszélyes munkakörülmények - írja a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának közleménye.

Az előző évben hozzávetőleg 17 ezer munkabaleset következett be Magyarországon, melyek közül 62 halálos kimenetelű volt.
2012-ben tízből nyolc munkáltatónál találtak a munkavédelmi felügyelők egészségre ártalmas vagy balesetveszélyes munkakörülményeket, balesetvizsgálatra az ellenőrzések mintegy 8 százalékában került sor. A munkahelyi egészség és biztonság hiányosságai miatt tett (jellemzően munkavállalói) panaszok alapján az ellenőrzések 11 százalékát indították el.

Magyarországon naponta 50 ember sérül meg a munkahelyén, minden másnap történik súlyos munkabaleset és minden 5. nap meghal egy ember munkavégzés közben, hívta fel a figyelmet egy, az Emléknap alkalmából rendezett konferencián a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi főigazgató-helyettese.

Dr. Bakos József hozzátette, a megemlékezés mellett kiemelt szerepet kell kapnia a tájékoztatásnak és a tanácsadásnak annak érdekében, hogy az ismerethiány, illetve a felelősségtudat hiánya ne vezessen további balesetekhez.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek