Nem keres rosszabbul a versenyszféra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatValóban 34 ezer forinttal többet vihetnek haza átlagosan a közszolgálatban dolgozók? A kutatók szerint a bérhátrány érzéki csalódás.
Nagyrészt a minimálbéres foglalkoztatásra vezethető vissza a versenyszféra szereplőinek szerényebb átlagkeresete. Fejvadászoknál érdeklődve a Pályacsúcs Magazin megtudta, diplomás pályakezdőként informatikai, pénzügyi, mérnöki területen minimum 200 ezer a fizetés.
Magyarországon a tavalyi átlagfizetés bruttó 158 ezer forint, a nettó pedig 103 ezer volt. Amint a KSH adataiból kitűnik, a versenyszférában 148 ezer forint a bruttó átlagkereset, míg költségvetési területen dolgozók tavaly havi 34 ezer forinttal kerestek többet, összesen 182 ezret. Adódik a kérdés: Valóban többet vihetnek haza a közszolgálatban dolgozók?
Bevett szokás a minimálbéres alkalmazás
Adler Judit, a Gki Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője szerint a versenyszféra adatai egyértelműen "lefelé torzítanak". Elsősorban a kis- és mikrovállalkozásoknál fordul elő az a gyakorlat, hogy a ténylegesnél alacsonyabb bérre -akár minimálbérre- jelentik be a munkavállalót és a keresetet különféle módokon, technikákkal juttatják el a dolgozóhoz.
A minimálbéres alkalmazás elterjedtségére jellemző, hogy Magyarországon minden negyedik foglalkoztatott papíron 57 ezer illetve januártól 62 500 forintot keres.
A versenyszférában dolgozók keresetéről valós adatokkal senki sem rendelkezik. A munkáltatói ajánlatokat ismerő és kereseti adatokból naprakész fejvadász és személyzeti tanácsadó cégeket kérdeztünk az egyes szakterületeken kínált bruttó munkabérekről. Mivel a fejvadászok ügyfelei elsősorban nagyvállalatok, a megadott adatok elsősorban multinacionális cégekre értendők, főleg Budapestre és vonzáskörzetére vonatkoztatva.
Informatika: bruttó 200 ezernél kezdődik
A kezdő programozók bruttó 250-280 ezer forintra számíthatnak, a 2-3 éves tapasztalattal rendelkezők pedig 350-400 ezer forintra. A rendszergazdák bérezése 250 ezer forint körüli, a komolyabb üzemeltetésre felvettek hozzávetőleg 400 ezer forint.
A projekt managerek fizetése leginkább attól függ, hogy milyen volumenű projekt vezetésével bízzák meg őket, azaz hogy hány ember munkáját szükséges felügyelniük, és hogy milyen nagyságú beruházásban vesznek részt. A kisebb volumenű projektek vezetésére felvetteknek átlagosan 600 ezer forint a fizetésük, a tapasztaltabbaknak 800 ezer forint - az alvállalkozók esetében 800 ezer forint + Áfa számla ellenében.
A Profi Power személyzeti tanácsadó cégnél hozzátették, a help desk pozícióban dolgozók bére bruttó 180-250 ezer forint között mozog, a SAP tanácsadók tapasztalattól függően 400-800 ezer forintot, a 20-40 főt irányító csoportvezetők pedig 600-750 ezer forintot keresnek.
Bruttó félmillió a tapasztalt gépészmérnököknek
A diplomás álláspiac másik keresett területe a mérnöki tevékenység. A Profi Power tanácsadói elmondták, a pályakezdők gépészmérnökök 250-300 ezer forintra számíthatnak, a 2-3 éves tapasztalattal rendelkezők 400-500 ezerre. A villamosmérnökök esetében a frissdiplomások általában 200-250 ezer forintnyi bért kapnak, a tapasztaltabbak 300-350 ezer forintot.
Szintén felfutóban van a pénzügyi terület. Itt a két év tapasztalatot felmutatni tudó könyvelők bére általában 250 ezer forint, ami négy év tapasztalattal 350 ezer forintra nő. A főkönyvelők átlagosan bruttó 500 ezer forintot keresnek, csakúgy mint a tapasztalt kontrollerek.
A logisztikai állásokban is elég változatosak a bérek: vezetőként 500-700 ezer, koordinátorként 300 ezer, junior beszerzőként 200-250 ezer forint érhető el.
A multiknál 180 ezret keres a recepciós
A középfokú végzettségűek átlagosan 180 ezer forintra számíthatnak, legalábbis nagy cégeknél a recepciós, menedzserasszisztens és a nyelvet nem beszélő ügyfélszolgálatos pozíciókban. Az egy idegen nyelvet beszélő ügyfélszolgálatosoknak általában 200 ezer forintos bért ajánlanak, a két nyelven folyékonyan beszélőknek pedig 250 ezer forintot.
A GetWork Hungary Személyzeti Tanácsadó Kft. 2004-es adatai szerint Budapesten és környékén segédmunkásként 70-80 ezer, szakmunkásként 90-120 ezer, középfokú ügyintézőként 150-190 ezer, termelésirányítóként 200-260 ezer, vezetőként 430-550 ezer közötti összeget lehetett keresni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?