Nem sikerült megegyezésre jutni az Audinál
Az Audi Hungária Független Szakszervezet és a cég vezetői a 2019-es prémiumkifizetésekről tárgyaltak, ám az nem hozott mindkét fél számára kedvező eredményt. Így az AHFSZ további lehetőségeket fontolgat - írják sajtóközleményükben.
Az AHFSZ közleményében azt sérelmezi, hogy a munkáltató a 2019. januári alapbér helyett a 2018. decemberi alapbérrel számolt a prémium meghatározásakor, amivel a munkavállalók tízezreket veszítettek és a szakszervezet szerint kollektív erejű megállapodást egyoldalúan módosított a cég. Erről mi is írtunk korábban.
A közleményben az is olvasható, hogy a munkáltató egyértelműen jelezte, hogy nem szándékozik semmilyen összegszerű kompenzációt megfizetni a dolgozóknak.
A szakszervezet jogi úton próbál érvényt szerezni álláspontjának.
A közleményben az is olvasható, hogy a munkáltató egyértelműen jelezte, hogy nem szándékozik semmilyen összegszerű kompenzációt megfizetni a dolgozóknak.
A szakszervezet jogi úton próbál érvényt szerezni álláspontjának.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?