Nem várt eredmények a hazai coach-képzéseken
Nagy érdeklődés kísérte tavaly azt a két speciális coach képzést, melynek elindulásáról portálunk is hírt adott. Úgy tűnt akkor, hogy egy nagyon élő igényt elégítenek ki. Most, egy év elteltével kíváncsiak voltunk, milyen eredménnyel folynak a hazánkban éppen kibontakozó intézményi coach képzések. A hallgatók intellektuális kalandról, önismereti fejlődésről számoltak be.
A szellemi pezsgés és az önismeret fogta meg a hallgatókat
Az indulás óta a Dr. Bodó Training két csoportjában összesen negyven, a BMF két féléves képzésén negyvennégy friss coach végzett - HR vezetők, tanácsadók, trénerek, de volt, aki kontroller, kiadóvezető vagy természetgyógyász múlttal tanulta ki a coach szakmát.
A Dr. Bodó Training képzési módszere a trénerek hazai és nemzetközi színtéren bizonyított tréningtapasztalatából táplálkozik, ezért a képzés a gyakorlati modulokban domborodik ki. Besnyi Erika, az AVIVA biztosító képzési specialistája is ezt emeli ki: "saját élményeinken és reakcióinkon keresztül tanultunk meg aktívan figyelni magunkra és másokra. A képzés vezetői Dr. Bodó Péter és Dr. Bodóné Horváth Valéria azt adták nekünk ezen a képzésen, ami egy coach elfogadásának legfontosabb alapja: hitelességet". A multinacionális nagyvállalatban középvezetőként dolgozó Daru Katalin számára is az ismeretanyagon túl, a teljességes szemlélet jelentette az újat. A vállalatánál megélt több coaching folyamat tapasztalata után állítja, hogy a test és érzelemorientált önismereti rész nélkül, ami egyébként egyedivé teszi a képzést, a coach munkája csak fele annyira tudatos. Így lesz képes például meglátni az információban a "saját fordítását", és rávilágítással segíteni a klienst. Kovács Anita HR vezető a bentlakásos moduláris képzési formát tartja rendkívül jónak; úgy érzi, a sok együtt töltött idő alatt kibontakozó intenzív eszmecserék biztosítják az ismeretek rögzülését. Ebben a formában a résztvevők sokszínűsége is érvényesülni tud, hiszen a bentlakásos szemináriumokon a résztvevők napokat töltenek együtt, így egymást (egy más szemléletet) is megismerik.
A BMF vendégoktató gárdájának összetétele (Baracskai - Mérő - Nahalka - Síklaki - Velencei) is mutatja, hogy ott a hallgatók más módon fejlődnek: tanulnak. És gondolatokat cserélnek... többnyire a sajátjukat új sajátra!
Az ott végzett Gulyás Ernő üzletfejlesztési igazgató úgy fogalmaz, hogy számára a képzés "intellektuális kalandot" jelentett. Kása Béla (könyvkiadó) elvárása is teljesülni látszik, amikor így fogalmaz: "A felvételi beszélgetésen Mérő Laci azt kérdezte tőlem, hogy mit várok ettől képzéstől, és én azt válaszoltam, szellemi pezsgést. Szerencsére a képzésen sok más mellett megkaptam azt a pezsgő szellemi környezetet is, ami további új dolgok megismerésére inspirál. Érdekes előadókat hallottam, érdekes könyvekre hívták fel a figyelmemet és nem utolsó sorban kitűnő évfolyamtársakat ismertem meg."
Hogy ez a szellemi frissesség fennmaradjon, a hallgatók létrehoztak egy alumni egyesületet, és évi 5-6 alkalommal szakmai találkozókat, kisebb konferenciákat terveznek megszervezni. A legközelebbi november 6-án lesz Szegeden, ahová vállalatvezetőket hívnak meg beszélgetésre, oktatóikat pedig felkérték, hogy beszéljenek arról, "ami a képzésből kimaradt".
Coach titánok a végzősök között
De nem csak a hallgatók elégedettek. A képzők szerint óriási teljesítmények kerültek felszínre! A végzősökkel szemben támasztott elvárásokat - mindkét intézmény így vélekedik -, a hallgatók nem hogy hozták, de sokan túl is szárnyalták, pedig komoly követelményeknek kell megfelelniük. Egyik képzés sem arról szól ugyanis, hogy az ott tanultakat a végén vissza kell mondani; a hallgatóknak "éles", de legalábbis életszagú helyzetben kell tanúbizonyságot tenni fejlődésükről.
A Dr. Bodó Training záróvizsgája egy coaching koncepció írásos kifejtése, és emellett gyakorlati megmérettetésen is meg kell felelniük a vizsgázóknak. A képzés vezetője, Dr. Bodó Péter szerint a vizsgázók, teljesítményük alapján mind érdemesek az Európai Coaching Szövetség (ECA) lincenszére, ami európai színvonalat jelent. Ők az oklevél megszerzése után csatlakozhattak a nemzetközi szervezethez.
A hallgatók kivívták a vizsgáztatók elismerését a BMF-en is. Dr. Baracskai Zoltán úgy fogalmaz, hogy "már csak a hallgatókért is megéri csinálni!" Olyan dolgozatok születtek, melyek még az oktatókat is meglepték. Elég, ha két területet említünk: több hallgatót is foglalkoztatott és egészen új megoldásokkal álltak elő például a non-profit szervezetek, és a családi vállalatok utódlással felmerülő problémájának coachinggal történő kezelésére.
Jól sikerült a kísérlet
Az első évfolyamok sorsa mindig a kísérleti nyulaké..., akik most szerencsésnek bizonyultak, mert a tavalyihoz képest nem látszik szükségesnek komolyabban változtatni a képzéseken. A tematika például érintetlen marad, csupán a módszereket finomítják.
Az eltelt időszak tapasztalatai azt a változtatást hívták elő a Dr. Bodó Trainingnél, hogy a technikai modulokban is intenzívebben jelen lesznek önismereti elemek. Dr. Bodó Péter elmondja emellé, hogy a coach a saját személyiségével dolgozik, még ha technikákat is alkalmaz, mert a képzés alapgondolata, hogy "az út másokhoz önmagadon keresztül vezet". A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a technikákat sokféleképpen lehet alkalmazni; minél érettebb a coach személyisége, annál jobban képes figyelni a kliensére. A cég 2009 őszétől mesterképző blokkokat indít.
A BMF-en a műhelymunkák bevetésében várható változás. - Tavaly erre az új nyelvezet megfelelő elsajátítását célzó dialógusra összpontosítottunk, de ezt a tanulási formát nehezen fogadták el. Így ennek előkészítéseként idén erős szociálpszichológiai alapozást tervezünk. A műhelymunkát a félév második felében kezdjük meg, és még az is lehet, hogy az itt elvárt dialógushoz volt hallgatóinkat hívjuk meg facilitátornak. Ők jól ismerik a képzés nyelvezetét és elvárásainkat, és hitelesek is - számol be az újdonságról Dr. Baracskai Zoltán.
Last-minute helyek a coach képzéseken
A Dr. Bodó Training 2008. október 10-én startoló Business- és Management Coach képzését portálunk is hirdette - míg be nem telt, jóval az indulás előtt teljes létszámmal. A képzés tematikáját, és egyedi, moduláris, bentlakásos oktatási formáját megismerve az érdeklődő gondolkodás nélkül (érzésből) el tudja dönteni, hogy ott-e a helye vagy tovább keressen. (www.bodo-training.hu).
A Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karán (BMF) szeptember 19-én kezdődő Üzleti Tanácsadó képzés újabb évfolyamának hirdetésével nem találkozhattunk a szokásos fórumokon. A magyarországi (európai?) képzési piacon meglehetősen egyedi képzést, egyedien népszerűsítik a szervezők: a szemfüles érdeklődők az internetes médiamegosztó oldalon, a "youtube"-on találhatnak rá a népszerű előadók egy-egy sokat érő villanását idéző videókra. De a "hagyományos módon", a képzés honlapján tájékozódók sem kerülhetik el a szembesítést azzal, mire vállalkozik az öttagú neves vendégoktató gárda... és mire az, aki a képzésre jelentkezik! Dr. Baracskai Zoltán hangsúlyozza, hogy fontos ezt megmutatni, nehogy valaki mást várjon! (www.uzleticoach.hu)
Bár mindkét képzés elérte vagy közelít a maximális résztvevői létszámhoz, mint mindig, itt is van mód utolsó perces jelentkezésre!
Petrány Viktória, HR Portal
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk
Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk
Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Elindult a Corporate Rebels Magyarországon: itt a fő lázadó 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 5 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 6 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 6 hónapja
- Munkahelyteremtés a középpontban: 260 új állás született Ózdon 7 hónapja
- Átadták a Mentor Oscar-díjakat 7 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az SAP Hungary élén 8 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?