NFM: ötezer 65 év feletti ember kap számítógépet
Csaknem félezer hátrányos helyzetű településre terjesztik ki a kormány idősügyi infokommunikációs programját, így novembertől országszerte ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő ember sajátíthatja el az infokommunikációs eszközök használatát - írja az MTI.
A kormány döntése értelmében elsősorban hátrányos helyzetű településekre terjesztik ki az idősügyi programot. Ennek részeként novembertől ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő ember kap ingyenesen számítógépet és internetszolgáltatást, valamint a digitális eszközök használatára is megtanítják őket. A számítógépeket hamarosan elkezdik kiosztani. A program a jövő év augusztus végéig tart és 1,2 milliárd forint hazai forrásból valósul meg.
Magyarországon - az európai országokhoz hasonlóan - az egyik legjelentősebb társadalmi kihívás az elöregedés: a lakosság csaknem négy és fél százaléka, mintegy 430 ezer ember nyolcvan év feletti, és az előrejelzések szerint ez a szám 2050-ig a 2,5-szeresére nő.
Az ebben rejlő problémák nemcsak a szociálisan és egészségileg rászorulókat, hanem az idős korosztály túlnyomó többségét érintik, akik félnek az egészségromlástól, a bűncselekményektől és a magánytól is. Az idősügyi program ezekre kínál megoldást - idézte az NFM idősek alapszolgáltatásainak fejlesztéséért felelős miniszteri biztosát a Magyar Idők.
MTI/Magyar Idők

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon