Növekszik a halálos munkahelyi balesetek száma, ezek a legveszélyesebb területek
Minden ötödik dolgozó a fővárosban és Pest megyében szenvedett munkahelyi balesetet - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium adataiból.
2021-ben az első hét hónapban harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, ez 3,4 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium adatai alapján. 2020-ban 64, 2019-ben 83 ember vesztette életét munkavégzés közben Magyarországon. A számok alakulása ellentétes az elmúlt 5 év tendenciájával, amikor jellemzően csökkent a halálos munkahelyi balesetek száma.
A jegyzőkönyvek szerint január elseje és július 31-e között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben. Ez 2,7 százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest.
A jegyzőkönyvek adatai szerint 2020-ban több mint 20 ezer olyan munkahelyi baleset történt, mely három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozott. Az idei év első hét hónapjában 114 csonkulásos baleset történt, ez 6 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben.
A legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik munkavállaló itt szerzett sérülést. Sok baleset történt Bács-Kiskun, Győr-Moson Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében is, utóbbiban a vizsgált időszakban hatszáznál is több sérülés történt. A balesetek harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál történt.
A munkahelyi balesetek majdnem háromnegyede a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen történt.
Világgazdaság
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?