kapubanner for mobile

Nyolc százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest

A harmadik negyedévben 1429 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére egy közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzés szerint.

fizikai munka-

A régiók szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes országrészekben tapasztalható bérszintek között. Míg a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, illetve az Észak-Alföldön 1300 forint körül mozog átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén már jóval 1400 felett alakul ez a mutató. Közép-Magyarország és a főváros továbbra is kiugrik a hazai mezőnyből: ezeken a területeken az órabérek átlagos nagysága immár jó ideje meghaladja az 1900 forintos szintet is.

Tavaly ilyenkor a fizikai órabérek átlagában még 11 százalékos növekedés volt tapasztalható, vagyis valamelyest lassult a bérkiáramlás növekedésének üteme tavalyhoz képest – mutat rá Hamrák Viktor, a Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – Tekintettel arra, hogy az infláció üteme közben már az 5 százalékos szint közelében jár, ez azt jelenti, hogy a fizikai keresetek vásárlóereje az elmúlt év során 3-4 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a minimálbér közel 20 százalékos jövő évi emelésének hatására a hagyományos januári béremelkedések nyomán várhatóan ismét nagyobb ütemben fognak felfelé mozdulni az órabérek. Mindez komoly plusz teher lesz a munkáltatóknak, amit azonban enyhíteni fog majd a járulékok júliusra tervezett csökkentése. A nemzetközi piacokon működő cégek központjai pedig euróba átszámolva várhatóan még kevésbé érzik majd meg a várható béremelkedést.”

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2021 első negyedévében átlagosan 4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A középvezetői szegmensben tapasztalható alacsonyabb szintű átlagbérnövekedést a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlékok) alkalmazásával tudják kompenzálni. Ennek is betudható, hogy a covid-időszak kezdete óta tapasztalható mérsékelt fluktuáció jelenleg is alacsony szinten van: a kilépési mutató 3 százalék alatt maradt a legutóbbi negyedévben is, miközben a cégek továbbra is egyre több munkavállalót vesznek fel vezetői szinteken is” – mutat rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere.

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC) esetében némileg eltérően alakultak a folyamatok: a középvezetői bérsávban az átlagot jóval meghaladó, 7,1 százalékos béremelést hajtottak végre. Érezhetően erősödik a verseny ebben a szegmensben, az egyes szereplők gyakran kedvezőbb fizetéssel próbálnak egymástól munkaerőt átcsábítani, ami a kilépési forgalom 5 százalék feletti értékéből ítélve gyakran sikerrel is jár.

 

fotó: pexels

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk