kapubanner for mobile

Nyugdíjprémium 2017

Nagyjából szeptember óta a csapból is a nyugdíjprémium folyik, akkor jelentették be, hogy idén először nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok. De mi is az valójában? Kik kapják mikor és mennyit? - ezekre a kérdésekre gyűjtöttük össze a válaszokat.

Bár a kormány a közelgő választások miatt igyekszik azt kommunikálni, hogy az ő jószándékuk miatt kapnak plusz pénzt novemberben a nyugdíjasok, ez nem feltétlenül így van. Törvény mondja ki ugyanis, hogy ha a GDP növekedése 3,5 százaléknál magasabb, akkor a nyugdíjkorhatárt betöltötteknek nyugdíjprémium jár.

A 24.hu emlékeztet, hogy a nyugdíjprémiumot még a Bajnai-kormány vezette be 2010-ben, kárpótlásként, amikor elvonta a 13. havi nyugdíjat. Eredetileg úgy tervezték, hogy ha 3,5 százalék felett nő a gazdaság, akkor 80 ezer forintig fokozatosan visszaadják a 13. havi nyugdíjat a legszegényebb nyugdíjasoknak. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ez 7,5 százalékos GDP növekedés esetén valósulhatna csak meg.

A nyugdíjprémium azért rossz, mert arányosan kapják a pénzt a nyugdíjasok: a kisnyugdíjasok nagyjából 3-4 ezer forintot kapnak, míg a magas havi nyugdíjjal rendelkezőknek szinte fel se fog tűnni az a 12 ezer forint. A 24.hu által megkérdezett szakértő szerint el kellene törölni, mert igazságtalan, és más módon segíteni a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasokat. Szerinte még az is jobb megoldás lenne, ha mindenki egyforma összegű prémiumot kapna, de nem Erzsébet utalvány formájában.

Kiknek jár?



Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere egy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltők kapnak prémiumot, a kormány kiterjesztette azt a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is. Azt ígérte az intézkedés 2 millió 750 ezer embert érint majd.

A Nyugdíjguru szerint akik 2016 legalább egy napján már öregségi nyugdíjasok voltak vagy egyéb jogosulti kategóriába tartozó ellátást kaptak, továbbá most novemberben is kapják a nyugdíjukat (egyéb ellátásukat), nyugdíjprémumra, illetve az egyéb jogosulti kategóriák esetében egyösszegű juttatásra is jogosulttá váltak.

A kormány kiterjesztése miatt a nyugdíjkorhatárt elérők mellett nyugdíjprémiumot kapnak:

  • a nők kedvezményes nyugdíjában részesülők,
  • az ideiglenes özvegyi nyugdíjasok,
  • a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban,
  • a korhatár előtti ellátásban,
  • a szolgálati járandóságban részesülők,
  • a rokkantsági járadékosok,
  • a fogyatékossági támogatásban részesülők,
  • a vakok személyi járadékában részesülők és több hasonló jogosulti kategória tagjai.


Lapunk egyik olvasója arról érdeklődött ő kaphat-e nyugdíjprémiumot, ha jelenleg fel van függesztve a nyugdíja? (Ennek oka, hogy dolgozik a nyugdíj mellett, és elérte az éves megengedett keresetet.) A válasz az, hogy nem, a nyugdíjprémium feltétele, hogy azok kapják, akiknek november hónapban jár ellátás.


Mennyi lesz a nyugdíjprémium 2017-ben?


A nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata: a bruttó hazai termék növekedése 2017-ben várható mértékének 3,5-del csökkentett összege, de legfeljebb 4, valamint a nyugellátás 2017. november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 ezer forint.
Ha az idei GDP-növekedésnek a Nemzetgazdasági Minisztérium által megadott mértéke 4,1%, akkor ebből kell kivonni a 3,5%-ot, így adódik a 0,6 eredményként. Ezzel a szorzóval kell megszorozni a jogosultak esetében a novemberi nyugdíjuk 25%-át, de legfeljebb 20 ezer Ft-ot, ennek a szorzásnak az eredménye lesz a nyugdíjprémium összege.

Így tehát minden jogosultnak, aki tavaly (2016-ban) legalább egy napig nyugdíjban (vagy egyéb, az egyszeri juttatásra jogosító ellátásban) részesült és idén novemberben nyugdíjat (egyéb ellátást) folyósítanak a részére, és a novemberi nyugdíja (ellátása) összege legalább 80 ezer Ft vagy annál több, 12 ezer Ft nyugdíjprémiumot (egyszeri juttatást) kap a nyugdíja (egyéb ellátása) mellé.

Segítségül:




  • 40 ezer forintos nyugdíj esetén a prémium 6000 Ft
  • 50 ezer forintos nyugdíj esetén a prémium 7500 Ft
  • 60 ezer forintos nyugdíj esetén a prémium 9000 Ft
  • 70 ezer forintos nyugdíj esetén a prémium 10500 Ft
  • 80 ezer forintos nyugdíj (és afelett is) a prémium 12000 Ft


Mikor érkezik?



Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, akinek bankszámlára érkezik a pénz, az már meg is kapta, akinek a postás viszi ki, az mától november 26-ig számíthat rá.

Fotó: Pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása

A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk

Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk