Balog: nem csak a nyugdíjkorhatárt betöltők kapnak nyugdíjprémiumot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében - írja az MTI.
Balog Zoltán az idősek világnapja alkalmából mondott beszédet és adott át díjakat, elismeréseket. Megerősítette: a nyugdíjprémiumot és az egyszeri kiegészítést is a novemberi nyugdíjakkal együtt fizetik ki. Az intézkedés 2 millió 750 ezer embert érint; például azokat is, akiknek az ellátását a nyugdíj alapján számítják, köztük a megváltozott munkaképességűeket vagy a fogyatékossági ellátásban részesülőket, a politikai rehabilitáltakat, az özvegyi nyugdíjasokat. Átlagnyugdíjjal számolva novemberben 24 ezer forinttal többet kapnak az érintettek - jelezte a miniszter.
Balog Zoltán kitért arra is: 2011 és 2017 novembere között a nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek.

A miniszter emlékeztetett: a törvény szerint ha a GDP növekedése 3,5 százaléknál magasabb, akkor a nyugdíjkorhatárt betöltötteknek nyugdíjprémium jár. Hozzátette: a kormány azonban úgy döntött, ezt kiterjesztik a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is. Az idősek megbecsülésének fontosságáról szólva azt hangoztatta, fontos, hogy a tisztelet kultúrája erősödjön Magyarországon. Szerinte ha az ország a nemzedékek szolidaritására épít, akkor azzal mindenki jól fog járni. Arról is beszélt, voltak olyan kormányzatok, amelyek nem tisztelték a nyugdíjasokat, és most is van olyan "szélsőséges pártvezető" , akinek szavai mögött a "tisztelet hiányát" látják.
Előbbire példaként említette a szocialistákat, akik szerinte amit adtak, azt inflációval, áremelésekkel el is vették, később pedig egy havi nyugdíjat is elvontak tőlük. Hozzátette: most is tesznek olyan ígéreteket, amelyek nincsenek köszönőviszonyban a valósággal.
Balog Zoltán az időseket érintő megtakarítások és intézkedések között említette a rezsicsökkentést, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint a Nők 40 programot, melynek köszönhetően "200 ezer nagymamát adtak vissza a családoknak" az elmúlt években. Arra is felhívta a figyelmet, hogy utóbbiakra - akik most mintegy 150 ezren vannak, mert a többiek időközben átlépték a nyugdíjkorhatárt - is érvényes már a múzeumi kedvezmény október 1-jétől.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?