Ők az év külföldi vállalatvezetői
„Az év külföldi vállalatvezetője” (Expat CEO of the Year 2017) díját a Budapest Business Journal szakértőkből álló grémiuma Jörg Bauernek, a GE Magyarország Kft. vezetőjének ítélte oda, míg a HIPA különdíját Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója kapta.
Az „Év külföldi vállalatvezetője” díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az adott év során kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. Idén az elismerést a GE Magyarország Kft. vezetője, Jörg Bauer vehette át.
„Az „Év külföldi vállalatvezetője” díj nem egyéni teljesítményt mutat, hanem mindazt, amit közösen - a GE Magyarországnál elértünk. Különösen nagy megtiszteltetés volt ma ezt a díjat átvenni olyan elődök után, mint Javier González Pareja (2015), valamint Jost Ernst Lammers (2016).”- mondta Jörg Bauer, az Év külföldi vállalatvezetője a díjátadást követően.
A rendezvény társszervezője, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) legfőbb célcsoportját, legfontosabb partnereit a külföldi cégvezetők alkotják. A szervezet elsődleges feladata, hogy a lehető legtöbb befektetést vonzza az országba, de arra is nagy energiát fordít, hogy a Magyarországot választó befektetők minél nagyobb arányban válasszanak hazai beszállítókat.
A szervezet által alapított és odaítélt különdíjat Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója kapta Kecskemét város gazdasági fejlődése érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint az ottani közösségre gyakorolt pozitív hatásáért.
Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke beszédében kiemelte: A HIPA számra kiemelten fontos az együttműködés azon elhivatott vezetőkkel, akik közösen dolgoznak velünk azon, hogy magyarországi kapacitásaikat tovább növeljék és egyre több magyar beszállítót foglalkoztassanak.
„Az „Év külföldi vállalatvezetője” díj nem egyéni teljesítményt mutat, hanem mindazt, amit közösen - a GE Magyarországnál elértünk. Különösen nagy megtiszteltetés volt ma ezt a díjat átvenni olyan elődök után, mint Javier González Pareja (2015), valamint Jost Ernst Lammers (2016).”- mondta Jörg Bauer, az Év külföldi vállalatvezetője a díjátadást követően. A rendezvény társszervezője, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) legfőbb célcsoportját, legfontosabb partnereit a külföldi cégvezetők alkotják. A szervezet elsődleges feladata, hogy a lehető legtöbb befektetést vonzza az országba, de arra is nagy energiát fordít, hogy a Magyarországot választó befektetők minél nagyobb arányban válasszanak hazai beszállítókat.
A szervezet által alapított és odaítélt különdíjat Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója kapta Kecskemét város gazdasági fejlődése érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint az ottani közösségre gyakorolt pozitív hatásáért.
Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke beszédében kiemelte: A HIPA számra kiemelten fontos az együttműködés azon elhivatott vezetőkkel, akik közösen dolgoznak velünk azon, hogy magyarországi kapacitásaikat tovább növeljék és egyre több magyar beszállítót foglalkoztassanak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?