kapubanner for mobile

Ön dolgozhat a saját laptopján?

A magyarországi cégek csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra, a helyzet szinte egész Európában hasonló, szemben például az Egyesült Államokkal, ahol a cégek fele lehetővé teszi ezt.

Míg a világ vállalatainak 50 százalékánál, különösen az Egyesült Államokban lehetővé teszik a saját számítógép vagy táblagép munkahelyi használatát, az európai cégek sokkal tartózkodóbbak. A közép-európai országokban átlagosan alig 12 százalékos volt tavaly ez az arány. Magyarország (18 százalék) és Csehország (14 százalék) átlagon felülinek, míg Szlovákia (9,8 százalék) és Lengyelország (7,5 százalék) átlag alattinak mondható ebből a szempontból – derült ki az Intel felméréséből.

A cég úgy látja, hogy ez a tendencia 2014-ben sem sokat változik.

Az összesen 728 közép-európai cég körében végzett felmérés szerint a vállalatok nem sietik el a BYOD - Bring your own device - "Használd a saját eszközöd" elnevezésű trend követését, mivel szerintük a munkavállalók tulajdonában lévő eszközök többsége még mindig nem felel meg a vállalati IT-biztonsági és felügyeleti követelményeinek. A vállalatok leginkább a céges adatvesztés és az esetleges javítások időtartama miatt aggódnak.


Magyarország a régióban elöl jár



A koncepciót már támogatók mellett a BYOD szemlélet kedvező fogadtatását az Intel elsősorban a lengyelországi (19 százalék) és a csehországi (10 százalék) cégeknél regisztrálta. Ezzel szemben a szlovákiai cégek a legkonzervatívabbak, ahol a megkérdezett IT-menedzserek több mint 82 százaléka nem támogatja és a közeljövőben sem tervezi a saját eszközök alkalmazását.

Magyarországon a megkérdezettek 18 százaléka támogatja a saját számítógépes eszközök munkahelyi alkalmazását, ám azok aránya, akik mindezt az idén tervezik bevezetni, mindössze 6 százalék volt.

Az Intel közölte: a felmérésben résztvevő IT-vezetők véleménye szerint a BYOD bevezetésének a legnagyobb előnye a számítógép-beszerzési költségek csökkenésében és a munkavállalók nagyobb termelékenységében rejlik. Újabb előny, hogy maguk választhatják ki az eszközöket, illetve a munkavállalók dönthetnek arról is, miképpen egyeztetik össze a munkájukat a magánéletükkel. Ezzel párhuzamosan viszont nagyobb felelősséget várnak el tőlük a munkáltatók.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő?

Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk

Új kutatás: Az AI nem levesz a terheinkből, hanem rátesz még egy lapáttal

Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk