kapubanner for mobile
Megjelent: 5 órája

Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál ez az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő. Ez azt jelenti, hogy a tagok és a munkáltatók befizetései azonnal felhasználhatóvá válnak minden területen, így ezentúl féléves várakozás nélkül igényelhetnek a tagok például lakáshitel-törlesztéshez, gyermekszületéshez, beiskolázáshoz, felsőoktatási tandíjhoz, idősgondozáshoz kapcsolódó kifizetést is.

A kormány korábban beharangozott és immár az Országgyűlés által is megszavazott döntése alapján módosul az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény. Ennek lényege, hogy megszűnik az önkéntes egészségpénztárak ún. önsegélyező szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó 180 napos várakozási idő.

Ez azért jelent komoly változást, mert eddig az egészségkasszák tagjai az általuk, illetve a munkáltatójuk által befizetett tagdíjakat csak a klasszikus pénztári szolgáltatásokra – pl. orvosi ellátás vagy gyógyszerszámla fedezése – használhatták fel bármikor, míg a rendkívül népszerű és sokszínű önsegélyező szolgáltatások esetében csak a legalább fél éve a számlán lévő pénzeket költhették el.

„E változásnak köszönhetően a tagok a korábbinál sokkal egyszerűbben, rugalmasabban, igényeikhez alkalmazkodva használhatják fel a számlájuk egyenlegét. Ez többek között a szeptemberi iskolakezdéskor is jól jön majd, hiszen a beiskolázási költségek éppúgy elszámolhatóak, mint a felsőoktatási tandíj, de a kasszák az eseti kifizetésekkel olyan élethelyzetekben is azonnali segítséget tudnak nyújtani, mint egy gyermek születése vagy egy temetés költségeinek fedezése” – mondta a döntés kapcsán Dr. Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) alelnöke, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

Eddig az alábbi önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozott a 180 napos limit:

• gyermekszületéssel kapcsolatos ellátások (GYED) kiegészítése

• gyermekszületés, örökbefogadás esetén egyszeri kifizetés

• gyermekgondozást segítő ellátások (GYES, GYET) kiegészítése

• nevelési-év kezdési, tanévkezdési költségek elszámolása

• felsőoktatási intézményben tanulók költségtérítése

• lakáscélú jelzáloghitel törlesztőrészletének elszámolása

• idősgondozás térítése

• temetési költség elszámolása

Azok számára szintén jó hír az időkorlát eltörlése, akik a jelzáloghitel-törlesztésükhöz vették igénybe az egészségpénztári lehetőséget. „Immár azoknak is megéri belépni egy egészségkasszába, akiknek nincsenek jelentős, egészséggel kapcsolatos kiadásaik, viszont az önsegélyező szolgáltatás keretén belül számolnák el a lakáshitelüket. Ha ugyanis a törlesztőjüket – vagy annak egy részét – az egészségpénztári számlájukon keresztül elszámolják, amit jelenleg legfeljebb havi 43 620 forint erejéig tehetnek meg, könnyebben összejöhet az a 62.500 forint, vagyis éves szinten 750.000 forint befizetés, amellyel elérhető a 20 százalékos szja-visszatérítésre vonatkozó 150 ezer forintos plafon. Ez a következő évben megérkező adójóváírás pedig újra felhasználható az egészségpénztári szolgáltatásokra” – emelte ki Dr. Váradi Péter.

Az egészségpénztári szektor szolgáltatásainak két legnagyobb tételét az egészségügyi ellátások költségének, valamint a gyógyszer vételárának támogatása jelenti: a kiadások több mint háromnegyedét ezekre a célokra használják fel a pénztártagok. Viszonylag kis, de dinamikusan bővülő részt képviselnek a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez igénybe vett támogatások. Ezek aránya a 2022-es 2,2 százalékról 3,1 százalékra nőtt tavaly, értéke pedig 3 milliárd forint fölé emelkedett, vagyis két év alatt megkétszereződött.

A szakember hozzátette: „A 180 napos korlát eltörlése jelentős adminisztrációs könnyebbséget jelent a pénztárak számára, emellett pedig a várakozásaink szerint még több potenciális tag kedvét hozza meg a belépéshez, vagyis még nagyobb lendülettel nőhet a kasszák jó ideje kitartóan bővülő, jelenleg immár mintegy 1,2 millió fős taglétszáma”.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban

2023-ban az EU-ban élő 50–74 éves öregségi nyugdíjasok 10,2%-a dolgozott, közülük 57% részmunkaidőben. A részmunkaidős foglalkoztatás a... Teljes cikk

Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz

Sokan tartanak attól, hogy a segélyek, támogatások vagy gyermeknevelési ellátások csökkenthetik a majdani nyugdíj összegét. A jó hír az, hogy a... Teljes cikk

Csökken a népesség, nő a nyomás - sokan későn kezdenek el a nyugdíjra félretenni

Magyarország népessége csökkenő tendenciát mutat, és öregszik is - ez a kettős demográfiai kihívás egyre érezhetőbb hatással van a társadalom... Teljes cikk