kapubanner for mobile

Országos tüntetést szervez november végére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Demokrácia órákkal és országos tüntetéssel folytatnák a pedagógusok a megmozdulásokat.

Továbbra is támogatja a helyi gördülő sztrájkok megszervezését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Az érdekvédelmi szervezet ösztönzi, hogy a fővárosi és vidéki iskolák, helyi közösségek, szülők élőlánccal, flashmobbal fejezzék ki tiltakozásukat, amiért a kormány évek óta semmilyen érdemi döntést nem hoz az oktatás helyzetének javítására, közben feláldozza a gyermekek, a diákok jövőjét - közölték.

A PDSZ egyúttal kezdeményezi, hogy a Magyar Közoktatás Napján, november 22-én a pedagógusok, az oktatók tartsanak demokrácia órákat, melyeken hangsúlyozzák, hogy a demokratikus jogokat egyetlen hatalom sem korlátozhatja.

A szervezéshez minden segítséget megad a szakszervezet.

A PSZ Országos Vezetősége 2022. október 3-án tartott ülésén arról is döntött, hogy (szintén a Magyar Közoktatás Napjához kapcsolódóan) országos tüntetésre hívja Budapestre mindazokat, akiknek fontos az oktatás ügye.

November 26-án, szombaton délelőtt a Kossuth térre várják a pedagógusokat, az oktatás minden dolgozóját, a szülőket, a civil szervezetek képviselőit. 

Az eddigi akciók, a tavaszi országos és az őszi helyi sztrájkok ráirányították a társadalom figyelmét arra, hogy mekkora bajban van az oktatás. Már mindenki számára egyértelmű, hogy a szakszervezetek nem bérharcot folytatnak, hanem a gyermekek és a diákok érdekeit tartják szem előtt - fogalmaz a PDSZ közleménye. 

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője szerint egyre több intézményben csatlakozik valamennyi dolgozó a munkabeszüntetéshez, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak elbocsátása pedig csak olaj volt a tűre. 

 

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet

Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk

Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben

A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk

10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk