Őrült összegeket tesznek zsebre az IT-cégek vezérei
A legnagyobb informatikai vállalatok székhelyét adó kaliforniai Szilikon-völgyben működő társaságok vezetői igen szép summát vihettek haza a tavalyi évben. Egy most közzétett felmérés szerint az ott működő cégek vezérkara összességében 2,6 milliárd dollár jövedelemre tett szert.
Ilyen fizetésekről csak a dotkom korszak legszebb időszakában beszéltek a Szilícium-völgyben, igaz a 2000-es és a 2001-es fizetések, ha szerény mértékben is, de meghaladták a tavalyi összeget.
E társaságoknál is felmerül azonban az amerikai cégek egyik motivációs problémája, a menedzserek jövedelme és a vállalatok teljesítménye ugyanis koránt sincs összhangban. Hiába esik vissza egyik vagy másik cég teljesítménye, a cégvezetők jövedelmében ez többnyire sehogy sem mutatkozik meg.
Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltott ilyen eset a HP korábbi főnökének, Carly Fiorinának a története volt. A vezérigazgatónőt 2005-ben egy havi munka után menesztették, ennek ellenére a különböző ösztönzőkkel együtt 42 millió dolláros fizetést kapott.
A fizetési lista élére az IT-piac üstökösének, a Google-nek az alelnöke került, Omid Kordestani a bérével, a különböző juttatásokkal és jutalmakkal, illetve a részvényopciókkal együtt összesen 288 millió dollár jövedelemre tett szert.
Menedzsment Fórum

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon