Öt fájó igazság a HR-karrierről

Alan Collins, a "Winning Big in HR" című könyv szerzője LinkedInen publikált írásában osztotta meg hosszú HR-es karrierje során felszedett és kollégái példájából ellesett felismeréseit. Az öt pontot azonban nem csak a humán erőforrás szakmában dolgozóknak érdemes megszívlelniük.

A cikkre Cser László, a CR HR Solutions egyik alapító tulajdonosának ajánlása nyomán találtunk, így megkértük őt, hogy mondja el a meglátásait az egyes pontokról.

1. A bizonyítványaid helyett beszéljenek az eredményeid

A cikk idéz egy Laurie Reiuttemann nevű HR-est, aki arról panaszkodott a blogjában, hogy egy korábbi főnöke arra biztatta, szerezzen SPHR (Senior Professional in Human Resources) képesítést. Reiuttemann el is végezte a kilenchetes kurzust, azonban a vizsga után rájött, hogy a csapatában senkit sem nyűgöz le az újabb papír. Alan Collins ugyanezt tapasztalta az ipari kapcsolatok és emberi erőforrások mesterképzés elvégzése után. Az elismerések csak akkor érkeztek, amikor valódi szakmai eredményeket mutatott fel. "Nem jelent semmit, hogy intelligens vagy és mellé MBA, GPHR, SPHR, CCP vagy PhD címed van, addig nem jutsz előre, amíg nem szállítod az eredményeket" - jelenti ki Collins hozzátéve, hogy az elméleti tudás persze alapvető fontosságú. Bár az iskolák nem garantálják a sikert, annyi azért biztos, hogy magabiztosabbá tesznek a szakmai munkában.

Cser László egyetértett a cikk írójával. "Egy cég életében a végzettség az az elvárt alap ami azt mutatja, hogy az illetőnek megvan az elméleti tudása az adott munka elvégzéséhez. A bizonyíték az a teljesítmény és a tartósan kompetens munkavégzés" - erősítette meg.

2. Valójában csak magadért dolgozol

"Nem számít, hogy a HR-en belül miből élsz vagy mit gondolsz, kinek dolgozol, valójában egyetlen emberért munkálkodsz, és az te magad vagy" - jelenti ki Collins. Szerinte a nagy kérdés: mit árulsz és kinek? Ha fizetésért dolgozol egy nagyvállalatnak, valójában akkor is a saját szekeredet tolod. A termék te vagy, és a jelenlétedet, az idődet árulod meghatározott áron egy fontos ügyfélnek, a munkaadódnak, illetve számos fogyasztónak, akiknek a munkáddal szolgáltatást nyújtasz. Végeredményben a saját értékedet tornászod fel azzal, hogy jobban teljesítesz. Ha pedig elveszíted az állásodat, az nem jelenti azt, hogy kiestél a bizniszből, mert megmaradnak a tapasztalataid, az ötleteid és a tehetséged: te magad vagy az üzlet.

"A personal branding vagy személyes marketing fogalma egyre divatosabb, de a cikk írója nem csak erre gondolt - felvetése szerint, mindenki magának dolgozik és üzleti kapcsolatban áll munkahelyével és környezetével" - magyarázza Cser László. "Ez egy érdekes és tipikusan nyugati megközelítés, aminek van érdeme: a munkahely biztonsága mint fogalom ma már nem létezik, illetve illúzió, mivel minden munkavállaló gyorsan és hatékonyan bármikor elbocsátható, ha a munkáltató érdekei úgy kívánják - ez felsővezetőkre is érvényes -, ezért nagyon kevés "biztos" munkahely létezik. Emiatt a munkahelyre érdemes ténylegesen úgy tekinteni mint egy ügyfélre, akinek a lehető legjobb szolgáltatást nyújtjuk, a lehető legjobb kondíciók elérése mellett, de aki/ami nem definiálja az életünket, és arányos a juttatás a ráfordított munkával. Természetesen az ott töltött időt a lehető legjobb teljesítménnyel és motivációval kell eltölteni, és a hozzáadott értéket mindig szem előtt tartani, hogy az ügyfél elégedett legyen velünk" - erősíti meg Cser László.

3. A boldogság és a HR-ben való sikeresség két külön dolog

A magas fizetés és előkelő beosztás nem jelenti azt, hogy az ember élete minden frontján elégedett. Collins egyik HR-igazgatóként dolgozó ismerősét hozza példának, akiről véletlenül tudta meg, hogy jó ideje totálisan kiábrándult és kiégett amiatt, hogy a munkája annyira uralja az életét, hogy már sem ismerkedni, sem sportolni nincs ideje. Ennek a történetnek a másik oldala az a férfi, aki már három éve ugyanabban a HR-menedzseri állásban van, és bár a kiterjedt kapcsolatai biztosítják számára, hogy bármikor találjon magának másik állást, nem csak azzal van elfoglalva, hogy mikor jön a következő előléptetés. Élvezi a munkáját, a hobbijait, az életét, pedig a karriere nem zajos sikertörténet.

"Aki nem a munkában elért eredmények alapján definiálja magát, az a boldogságot és a sikert külön tudja kezelni. Sok esetben láttam már felsővezetőknél, hogy ez sajnos nem működik, és egyenes arányban van a boldogságuk a szakmai eredményeikkel - ez gyors kiégéshez és véleményem szerint rosszabb életminőséghez vezet" - véli Cser László. "A HR mint szakma változatos és kihívó, de nem könnyű, mivel emberekkel foglalkozunk. De pont ez a változatosság és folyamatos kihívás az, ami miatt a legtöbb HR-es szívesen teszi a dolgát. A HR-en minden szinten - asszisztenstől HR VP-ig - sikeres lehet valaki, mivel valódi és fontos ráhatással tud lenni emberek életére. Ez egy fontos és nagy felelősség, de valódi sikerélmény is egyben" - teszi hozzá Cser.

4. Sosem leszel teljesen felkészülve a beeső új lehetőségekre

Sok hozzáértő HR-est az tart vissza az új lehetőségektől, hogy úgy érzik, még nem készültek fel rájuk - tapasztalja Collins. Úgy véli, természetes, ha az ember a nagy feladatok kapujában megkérdőjelezi a saját tudását, de valójában senki sem érzi magát száz százalékosan felkészültnek a nagy lehetőségek előtt - így muszáj félretenni a szorongást és egy merészet lépni.

"A nagy lehetőségek valóban kizökkentenek a komfortzónánkból, de általában azért kapjuk, mert képesek vagyunk elvégezni a feladatot. Felkészülni konkrétan ilyen feladatokra nehéz, de arra lehet készülni, hogy ha jól végezzük a munkánkat, egyre nagyobb és fontosabb kihívásokat kapunk. A "Lifelong-learning" - élethosszon át tartó tanulás - fontos minden szakembernek, és ha komolyan foglalkoznak személyes és szakmai fejlődésükkel, a kihívások mindig azt a visszajelzést adják, amilyen szinten tartanak, illetve amire képesek" - véli Cser László.

5. A kollégáid és a barátaid jönnek és mennek

Könnyű megadni magad a munkahelyi nyomásnak, és engedni, hogy a családra és barátokra már ne is jusson idő. Emiatt Collins szerint el kell fogadnunk, hogy egy csomó ember, akivel valaha szoros kapcsolatba kerültünk, nagy eséllyel ki fog kopni az életünkből. A középiskolai barátok az egyetem alatt kopnak le, az egyetemiek pedig a húszas éveinkben, és így tovább. Néhányan persze maradna, ők azok, akik igazán számítanak, írja Collins.

"A magánéletben alapigazság, hogy a családon kívül, a barátságok nagy része múlandó - az ember egyes életszakaszaiban jönnek és mennek a barátok és ismeretségek, és felnőtt korban csak különleges esetekben maradnak meg több munkahelyváltás vagy családi esemény után is. Munkahelyi "barátságok" létezhetnek, de ezek általában inkább érdekközösségek, mint valódi baráti kapcsolatok. Felsőbb szervezeti szinteken, még ritkább a valós és érdekektől független munkahelyi kapcsolat, és mint HR-es - akinek a HR-munkája része a felsővezetői coaching - mindig azt mondom, hogy egy vezetőnek a munkahelyén nem lehetnek barátai, csak kollégák, beosztottak és érdekeltek (stake-holder). Egy felsővezetői pozíció rendkívül magányos, és csak olyan karakternek való, aki ezt jól tűri, illetve nem igényli a munkahelyén az állandó megerősítést és támaszt. Erre szolgál a magánélete, és ha a kettő valamilyen elfogadható egyensúlyban van, akkor a vezető kellően kiegyensúlyozott és magabiztos lesz" - vélekedik Cser László.