kapubanner for mobile

Ötnaponta történik halálos munkabaleset

A szigorodó szabályozás és ellenőrzések következtében 15 év alatt kevesebb mint felére csökkent a halálos munkabalesetek száma. 2014-ben Magyarországon közel 20 ezer munkabaleset történt, amely 78 halálos áldozatot követelt, ami azonban az évek javuló tendenciája után romló adat. Április 28-a a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja.

Bár a dolgozók számához mérten csupán harmadannyi baleset történik hazánkban, mint az Európai Unióban, a halálos kimenetelű esetek aránya nálunk rosszabb. Míg az EU-ban az építőiparban regisztrálták a legtöbb sérülést, hazánkban a feldolgozóipar számít a legveszélyesebbnek – derül ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapjára (április 28-a) készült elemzéséből.

A munkahelyi biztonságot az egyre szigorodó munkavédelmi előírások, illetve a munkabiztonságot erősítő technológia fejlődés mellett sem lehet félvállról venni. Jól mutatja ezt, hogy világszerte 15 másodpercenként hal meg munkával kapcsolatos balesetben vagy betegségben egy munkavállaló és ugyanennyi idő alatt 153 dolgozót ér valamilyen munkabaleset. A CIG Pannónia EMABIT elemzése szerint hazánkban tavaly egy napra átlagosan 54 munkabaleset jutott, amelyek átlagosan több mint egy halálos áldozatot követeltek hetente.

Évek óta tartó csökkenő tendenciák után a balesetek száma 15 százalékkal emelkedett, és a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján a halálos áldozatoké is növekedett 2014-ben az előző évhez képest.
A munkabiztonság terén Magyarország uniós összehasonlításban jól teljesít: míg Európában évente 100 ezer dolgozóra átlagosan 1500 olyan baleset jut, amely legalább 4 napos távolléttel jár, hazánkban csak 511. A halálos áldozatok aránya itthon azonban meghaladja az uniós átlagot: Európában 100 ezer munkavállalóra 1,44 eset jut, hazánkban pedig 1,6, amivel Magyarország az uniós középmezőnybe tartozik.

Ahogy Európában, Magyarországon is a férfi dolgozókat éri nagyobb arányban valamilyen sérülés a munkavégzés során. A regisztrált munkabalesetek több mint egynegyede Budapesten és Pest megyében történt, amit Győr-Moson-Sopron megye és Fejér megye követ a statisztikában. A munkabalesetek számában gazdasági ágazatok szerint is szignifikáns különbségek tapasztalhatók: míg európai viszonylatban a sérültek száma az építőiparban a legmagasabb, addig 2014-ben Magyarországon a feldolgozó iparban regisztrálták a legtöbb balesetet. Szintén gyakoriak a sérülések a szállítási és raktározási szektorban, illetve a kereskedelemben dolgozó munkavállalóknál. Bár hazánkban az építőipar nem jár élen a regisztrált munkahelyi balesetek számát tekintve, mégis a 2014-es adatok alapján ebben a szektorban következett be a legtöbb halálos kimenetelű sérülés.

„A munkavédelmi előírások szigorú érvényesítése és a legbiztonságosabb technológiák alkalmazása mellett is előfordulhatnak balesetek. Az ilyen esetekben a munkáltatónak gyakorlatilag objektív felelőssége van, amivel szemben a munkáltatói felelősségbiztosítások is megoldást nyújtanak. A vállalkozások ugyanakkor a csoportos élet- és balesetbiztosításokkal tudnak igazán felelős módon gondoskodni alkalmazottaikról, amelyek baleset esetén gyorsan és egyszerűen nyújtanak segítséget a balesetet szenvedett munkavállalóknak, illetve családjaiknak” – hívta fel a figyelmet az elemzés kapcsán Busa Zoltán, a CIG Pannónia EMABIT vezérigazgatója.

A LIGA Szakszervezetek április 28-án reggel 5 és 7 óra között villámakciót tartott a Munkahelyi balesetben elhunytak és megsérültek nemzetközi emléknapján.

LIGA aktivistái emberi körvonalakat rajzoltak fel, sorszámozták őket, és tájékoztatták az arra járókat a tavalyi baleseti statisztikákról. Az akció szlogenje: "ne lépj át rajta!"

A LIGA Szakszervezetek szerint nem csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy a munkahelyi balesetek száma (19.661) elrettentően magas, és hogy statisztikailag hetente meghalt valaki egy ilyen baleset következtében, de arra is, hogy a munkaügyi felügyeletek száma egyre csökken, miközben az ellenőrzések során évek óta az a tapasztalat, hogy a munkaadók 70-80 százaláka nem tart be minden munkavédelmi szabályt.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget

Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk

Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk