Ötödével nőtt a betanított munkások bére egy év alatt
Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder első negyedévi, közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A növekedés a betanított munkát végzők esetében volt a legjelentősebb: éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot. Ugyanakkor a felsőbb kategóriákban korántsem tapasztalható ekkora ugrás a bérekben: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 első negyedéve óta 3,7 százalékos, míg az elmúlt három hónap során mindössze 1,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
„A fizikai órabérek növekedése csak részben köszönhető a minimálbér 15 százalékos idei emelésének - mutat rá Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. - Egyre szélesebb körben jelent viszont problémát a munkaerőhiány, ezért a munkáltatóknak a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban csak akkor van esélyük megszerezni, illetve megtartani fizikai dolgozóikat, ha beszállnak a bérversenybe. Különösen a legalacsonyabb végzettségűekért folyik most a küzdelem, amit az is mutat, hogy a betanított munkakörök átlagos órabére az egy évvel korábbi 14 százalék helyett már csak kevesebb mint 10 százalékkal marad el a szakmunkásokétól.”
A BDO Magyarország ugyanerre az időszakra vizsgálta meg több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 első negyedévéhez képest átlagosan 3,7 százalék volt. Az év elejéhez képest bekövetkezett emelkedés mértéke pedig mindössze 1,2 százalék volt.
„Az adatok alapján egyértelműen látszik, hogy a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az elmúlt évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól, gyakorlatilag az inflációkövetésre szorítkozott - magyarázza Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. - A számok értékelésekor azonban szem előtt kell tartani, hogy ez a munkavállalói réteg a korábbi tapasztalatok alapján is elsősorban új munkakörök betöltésekor tud jelentősebb béremelést elérni. Ezt figyelembe véve a következő időszakban ezen a területen is erősödő fluktuációval számolhatunk majd.”
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?