Ötszáz patikája is lehet az államnak
Hamarosan az állam válhat a legnagyobb patikatulajdonossá. Ugyanis jelen állás szerint, ha a patikusok nem lennének eléggé hitelképesek ahhoz, hogy kivásárolják magukat a patikaláncokból, akkor egy állami cég állna a helyükre átmeneti időre, írja a nol.hu.
A szabályozás szerint mindazoknak, akiknek négynél több gyógyszertárban van tulajdonrészük, azt el kell adniuk - így küzdve a patikaláncok ellen.
A patikák megvásárlását a kormány úgynevezett patikaalap-konstrukció keretében a Magyar Fejlesztési Bank hitelével is segíti. A célra 10 milliárdot különítettek el, egy-egy üzletrész megvásárlásra minimálisan 5, maximum 60 millió forint adható, tíz éves futamidő mellett, évi nyolc százalékos kamatra, melyre hat százalékos kamattámogatás és egy év törlesztési türelmi idő is jár. Az összeghez már 2013 júliusától hozzáférhetnének a patikusok.
Az Orbán-kormány a hitelképtelen gyógyszerészeket sem hagyja magukra, mert a jogszabály szerint az ilyen patikavállalkozások helyett úgymond a kis patikust képviselve és védve – az úgymond Patikai Tőkeprogram keretében, az állami tulajdonú, Kisvállalkozás Fejlesztési Pénzügyi Zrt. (KvfP Zrt) vásárolja meg a tulajdonrészre jogosult patikust illető százalékot az érintettek helyett. A részvénytársaság a patikus megbízásából szerez üzletrészt, melyet az érintett a futamidőn belül opciós jogával élve elvben megvásárolhat. Csakhogy ennek feltételei, részletei, hogy mikor és hogyan vásárolja vissza az állami cégtől a patikus – nem ismertek.
Az állami patikatulajdonlást erősíti az is, hogy a vásárlásban érintett gyógyszerészek közül eléggé sokan nem is akarnak patikatulajdont, mert az ilyen üzletek jövedelmezősége az elmúlt két évben az Orbán-kormány gyógyszerpiaci beavatkozásai miatt jelentősen romlott.
Szakértői becslések szerint a fentiek miatt az állami alap legkevesebb öt-hatszáz patikában, főként a most is láncban működőkben szerezhet többségi tulajdont, azaz lényegében nem tudni mennyire időre, de megtörténik az államosításuk.
nol.hu
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- NAV: online is kérhető keresetkimutatás a hitelfelvételnél 7 hónapja
- Egymilliárd forintnyi támogatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban 12 hónapja
- Indul a Lakhatási Tőkeprogram: széles a pályázói kör 1 éve
- 200 milliárdos programot indít a kormány a lakhatási válság kezelésére 1 éve
- A patikarobot a gyógyszerészhallgatók képzésében is fontos szerepet tölt be 2 éve
- Ösztönözheti a vállalkozói hitelfelvételt a garanciadíjak csökkentése 2 éve
- A gyógyszertárak szakszemélyzete - kik is dolgoznak ott? 3 éve
- A fiatalok mindössze tizedének van valamilyen hitele 4 éve
- Az orvosi rendelők és a gyógyszertárak is zárva lesznek a Semmelweis-napon 4 éve
- Lasszóval fogják a gyógyszerészeket, de nem csak ez a baj 6 éve
- A hiteltörlesztési moratórium vállalkozássegítő hatása számokban 6 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?