Pályázat a szívbarát munkahelyekért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkahelyi stressz kezelése lényeges és nem elhanyagolható feladat. Ezért indult útjára a az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szakmai támogatásával a Szívbarát Munkahely pályázat, mely várja a kis, közép és a nagy vállalatok jelentkezését.
A stresszre általában úgy gondolnak az emberek, hogy csak az egyéni életüket befolyásolja, ám a stresszkezelésük fejlettsége annak a cégnek a hatékonyságát is befolyásolja, amelynél az a munkavállaló dolgozik. Ennek ellenére a vállalatok viszonylag keveset foglalkoznak a stresszkezeléssel, pedig az üzleti világban szinte mindenütt fellelhető a túlfokozott stressz.
A stressz anyagilag is káros
Az ember úgy érzi, hogy amíg szervezete nem jelez komolyabban, addig felesleges lassítania a tempón. Pedig a túlzott, mindent elborító, kontrolálhatatlan stressz rontja a pszichés hatékonyságot, felmorzsolja az alkotó energiát, kiégést okoz, tönkreteszi a kapcsolatokat, aláássa a karriert, romboló hatással van az egészségre.
Természetesen minden munkahelyen vannak elkerülhetetlenül stresszterhes időszakok, halmozódó munka, szorító határidők vagy időszakonként szükségessé váló átszervezések. Ez nem is baj, hiszen nem maga a stressz ártalmas, hanem az, ha nem tudunk megbirkózni vele. A probléma akkor keletkezik, ha az egyén vagy a szervezet megsokszorozza a stresszt, ami felőrli a dolgozók egészségét, és óhatatlanul a munka hatékonyságának rovására megy.
Gazdasági, pénzben is kifejezhető kár a stresszel összefüggő betegségek miatt kifizetett táppénz, és a munkaidő-kiesés. Kevésbé megfogható, de korántsem jelentéktelen az a kár, amit a munkaerő esetleges elvesztése okoz. Még kevésbé számszerűsíthető a hatékonyság-csökkenés, amit az okoz, ha a dolgozók a stressz-telített helyzettel, problémával foglalkoznak a munkavégzés helyett.
A stressz ellen csak az egyén és a munkáltató tehet
A vállalat hatékonysága nagymértékben fokozható abban az esetben, ha vezetői jól kezelik a stresszt, és magabiztosságot, hatékonyságot sugároznak, miközben nyugodt, kellemes légkört alakítanak ki maguk körül. A kellemes, ösztönző légkörben csökken a táppénzes napok száma, könnyebben megtartható az értékes munkaerő, növekszik a dolgozók biztonságérzete, lojalitása és motivációs szintje is.
Milyen egy szívbarát munkahely?
A Szívbarát Munkahely pályázat lehetőséget nyújt a kis, közép és nagyvállalatok számára egyaránt, hogy nevezésükkel bizonyítsák: az ő munkahelyük valóban tesz a dolgozók egészsége érdekében. Néhány egyszerű lépéssel hatalmas előrehaladást lehet tenni a munkahelyi stressz csökkentése és a szívbarát munkahely megvalósítása érdekében.
További információ és részletes felhívás a Szívbarát Munkahely pályázat honlapján található.
A jelentkezési határidő: 2007. szeptember 15.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?