kapubanner for mobile

Personal Hungary 2017 - Sikerült!

Terveztük, dolgoztunk érte, megcsináltuk! 2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program - ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. Még az utómunkálatok folynak, azonban már most tudjuk, hogy 2018. november 7-én és 8-án ismét nagy örömmel várjuk a kiállítókat és a látogatókat. A gyors visszajelzések, a két nap alatt elhangzott rövid értékelések arra engednek következtetni, hogy sikerült a 2016-os évet is felülmúlni.

„Ha értékelnem kell a rendezvényt, azt mondom, hogy remek volt, ha nagy szavakat szeretnék használni, úgy azt mondanám, hogy gyakorlatilag mindenben felülmúltuk a korábbi évek kiállításait.” - mondta Német Gábor, a rendezvény projektvezetője. „A számok alapján több látogatót tudtunk becsábítani a Millenáris területére. A hangulat remek volt, rengeteg újdonsággal találkoztak a kilátogatók. Ez nagyban köszönhető annak, hogy idén arra törekedtünk, hogy igazi interaktív élményt biztosítsunk a vendégeknek, melyben a rendezvény kiállítói is partnereink voltak. Úgy gondolom, a Touch&Play megoldás, amely élesben, valós időben mutatta be az érdeklődőknek a kínált termékeket és szolgáltatásokat, igazán nagy vonzerővel bírt. Hálás vagyok ezért a kiállítóknak, akik felvállalták, hogy így mutatják be munkájukat” - tette hozzá.

A Gyakorlati Fórumok pezsegtek az élettől, az izgalmas párbeszédek végén értékes tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a résztvevők. A Meeting Point a szakmai tapasztalatok helyszínéül szolgált, ahol HR-esek osztották meg szakmai sikereiket HR-esekkel.

Corporate Health Fórumon bepillantást nyerhettünk a HR egy relatíve új ágának szakmai kulisszáiba. A munkavállalók egészsége és a teljesítőképessége már a cégvezetőkön is múlik. A jövő már a nyakunkon… A Training&Coaching Területen mindig nagy volt a nyüzsgés. Az interaktív bemutatókon a legtöbb esetben az összes ülőhely elfogyott, nem egyszer még állóhelyből is kevés maradt.

„Idén professzionális keretek között zajlottak az Employer Branding Stage előadásai. Kiemelt szerepe volt ennek a témának, Magyarországon most először volt ilyen kétnapos, szakmai Employer Branding program, biztos, hogy folytatjuk a jövőben is ezt a kezdeményezést. Az itt koncentrálódó szakértői gárda szintén kitett magáért. Ez tulajdonképpen egy kis szakmai esszencia volt a rendezvényen belül. Pezsgő tartalom, best practice, kiemelkedő márkák és izgalmas előadók jellemezték mindkét napot” - emelte ki Német Gábor.

Ahogyan várható volt, Nagy Feró igazi hangulatot csinált, hiszen amellett, hogy évekkel korábban megállapította az ideális időbeosztást (8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás), rávilágított, hogy egy több évtizede működő zenekar frontembereként nemcsak porondmesternek, de vezetőnek, HR-esnek, munkahelyi pszichológusnak is kell lennie.
Jocó bá, a tetkós történelemtanár bemutatta, hogy az iskolákban történő rendszerváltoztatási törekvéseknek van létjogosultsága a szervezeti életben is.Galambos Márton, a Forbes magyar kiadásának főszerkesztője pedig bebizonyította, hogy a print média igenis él és élni fog.

„A kiállítás alatt időnként szinte lépni sem lehetett a területen. Szervezőként ennek örülök a legjobban, hiszen ez a bizonyíték arra, hogy érdemes ezt csinálni; a HR-szakmának szüksége van a minőségi kapcsolódási pontokra. Köszönjük ezt a két napot kiállítóinknak, szponzorainknak, szakértőinknek és látogatóinknak egyaránt” - zárta gondolatait a projektvezető.

A rendezvényen készült fotók elérhetők a www.personal-hungary.hu weboldalon, akárcsak a Gyakorlati Fórumok és az Employer Branding Stage előadásai. Ha nem volt ott, nézze meg, ha ott volt, hallgassa meg őket újra, és élje át a rendezvény hangulatát ismét!


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk

Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület

A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk