Pincékben tartott dolgozók és feketebérek: magyarokat is érinthetett a müncheni botrány
Embertelen pincelakások, feketebéren dolgoztatott munkások és luxusban élő cégvezetők – ezek körvonalazódnak a müncheni takarító- és építőipari hálózat botrányában. Az Economx szerint már magyar áldozatok is felbukkannak a hónapok óta tartó nyomozásban, amely emberkereskedelem és súlyos kizsákmányolás gyanújával zajlik.
A müncheni ügyészség napokban végrehajtott összehangolt razziája feltárta azt a kiterjedt céghálózatot, amely takarító- és építőipari szolgáltatókon keresztül évek óta szervezhette a feketefoglalkoztatást és a dolgozók rendszerszintű kizsákmányolását.
Összesen mintegy 850 nyomozó vizsgált át 90 helyszínt öt tartományban, ahol a hatóságok szerint olyan körülményekkel találkoztak, amelyek kimerítik az emberkereskedelem és a kényszermunka fogalmát.
A gyanú szerint a fővállalkozás és a hozzá tartozó tizenhárom kapcsolt cég példásan működő szolgáltatóhálózatnak álcázta magát, miközben fiktív számlákkal fedte el a feketemunkát, és minimálbér alatti, sokszor készpénzben adott juttatásokkal fizette a dolgozókat. A hatóságok úgy vélik, a cégek közel hétmillió euróval károsították meg az adóhatóságot és a társadalombiztosítást.
A legmegdöbbentőbb részletek azonban nem a könyvelésekből, hanem a munkásszállásokból kerültek elő. A rendőrök több mint egy tucat alkalmazottat találtak szűk pincehelyiségekben elszállásolva, ahol sem folyóvíz, sem működő WC nem volt. Többen elmondták, hogy a cég még ezért az embertelen elhelyezésért is indokolatlanul magas díjat számolt fel, miközben a munkavállalók jelentős része nem is szerepelt a társadalombiztosítási nyilvántartásban.
A botránynak magyar vonatkozása is lehet: az Economx értesülései szerint több magyar munkavállaló is érintett lehet a hálózat tevékenységében, bár a német ügyészség konkrét állampolgársági adatokat egyelőre nem közölt. A nyomozás előrehaladtával azonban egyre valószínűbbnek tűnik, hogy kelet-európai, köztük magyar dolgozókat is bevonhattak a kizsákmányoló foglalkoztatási rendszerbe.
A cégháló vezetőinek ezzel szemben nem volt oka panaszra: a hatóságok 6,7 millió eurót zároltak a számláikon, és több luxusórát, ékszereket, valamint jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le. A jelenleg őrizetben lévő vezetők akár több éves börtönbüntetéssel is szembenézhetnek.
A nyomozás folytatódik, és egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan működhetett ennyi ideig egy ilyen mértékű kizsákmányolás a német építőipar és és takarítóipar árnyékában. A hatóságok szerint azonban ez az ügy csak a jéghegy csúcsa lehet.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
