Plusz juttatással tehet egyszerre a bérplafon és a bérfeszültség ellen
A Beck and Partners fejvadász cég ügyfélkörében a HR-es döntéshozók két fő problémát jeleznek folyamatosan: hogy nem tudnak lépést tartani az álláskeresők bérigényével, de ha megpróbálnák, akkor a meglévő kollégákkal bérfeszültség alakul ki. Ennek a helyzetnek egyik lehetséges feloldása, ha a cégek növelik a fizetésen kívüli juttatásaikat: a plusz juttatásokból mindenki részesül, azaz az álláskeresők szemében vonzóbbá válik a vállalat és a kollégák általános komfortérzete is növelhető. A fejvadász cég ezért a SHARE NOW autómegosztó vállalattal közös kedvezményt biztosít az ügyfélkörének, akik így jelentős költségmegtakarítás mellett bővíthetik a juttatási csomagjaikat.

A patthelyzetnek tűnő dilemmára a Beck and Partners kétféle megoldást lát. Egyik lehetőség, hogy a pozíciót a keretekhez mérten érdemes átalakítani, ez alapján pedig a jelöltek körét kitágítani vagy más célcsoportként definiálni. Ha például senior szakembert keres, érdemes megfontolnia az ötvenévesnél idősebbek alkalmazását is. A másik megoldás, ha nem az alapfizetést növeli, hanem általánosan a dolgozóknak járó juttatások körét. Nem mindegy azonban, hogy milyen juttatási csomagban gondolkodik.
Somodi Bettina, a fejvadász cég operatív vezetője szerint a cégvezetésnek ismernie kell a saját dolgozóit, és tisztában kell lennie az igényeikkel. „Minden vállalatnak meg kell vizsgálnia, hogy mi az, amire a leginkább szüksége van a dolgozóknak a kényelmes munkavégzéshez. Ha településen kívüli telephelyen van munkavégzés, a kijárás támogatását kell megoldania. Ha minimálbérért foglalkoztat, akkor minden, ami a kényelmes megélhetéshez hozzájárulhat, legyen szó étkezési utalványról, iskolatámogatásról vagy ruhapénzről. Amennyiben a legnehezebben mozdítható, legjobban fizető szakmák képviselőire akar pozitív benyomást tenni, akkor bátran gondolkodhat például a cég dolgozóinak szervezett személyes sportórákban, vagy akár a cég által fizetett különböző közlekedési megoldásokban.”
Cég által fizetett carsharing: tudatos cégek számára plusz juttatási lehetőség
Az autómegosztás, vagyis a carsharing együttesen oldja meg a plusz juttatások, a mobilitási igények és a céges autóflotta fenntartásának kérdését is. A munkavállalónak akár csak rövid időre van szüksége autóra egy városi meetinghez, egy tágasabb autóra egy vidéki üzleti úthoz, vagy hosszútávú használatra, 1-től egészen 30 napig, a carsharing hatékony megoldást jelent. Az autók 24/7 elérhetőek a több, mint 100 km2-es budapesti zóna bármelyik pontjáról, majd az utazás végén a zónán belül bárhol lezárhatóak, miközben a szolgáltatás az egész országban használható. A SHARE NOW flottában 440 elérhető autó közül választhatnak a felhasználók, köztük például az elektromos MINI vagy a Mercedes-Benz A-osztály, miközben a használathoz csak egy telefonra és az alkalmazásra van szükség.
A vállalati autómegosztó-használatban a cégek számára az értéket a költségmegtakarítás és a rugalmasság jelenti. Egy céges autó esetében felmerülnek a lízingdíjon kívül egyéb költségek, például az üzemanyagköltség, garázsbérleti díj. Ezért bizonyos futásteljesítmény vagy kihasználtság alatt sokkal jobban megéri a vállalatnak egy rugalmasabb mobilitási megoldás, mint amilyen az autómegosztás, miközben csak a valós használatért szükséges fizetni, így semmilyen fix költséggel nem jár a cég számára. „Mivel adómentes juttatásként is adható a kollégák számára, a munkaerő bevonzásánál és a megtartásnál is egyre nagyobb szerepe van” – emeli ki Buday Bence, a SHARE NOW autómegosztó magyarországi ügyvezetője.
Az autómegosztás a városok autós terheltségének problémájára is megoldást nyújt, úgy, hogy a flottába tartozó autókat a felhasználók akár hétszer jobban kihasználják, mint a saját autóikat. „Európai statisztikák mutatják, hogy egy saját autó az idő 94-96 százalékában egyhelyben, kihasználatlanul áll” – hívja fel a figyelmet Buday Bence. – „Ráadásul ilyenkor tipikusan publikus, közterületi parkolóhelyet is foglal. Egy carsharing autó, nagyvárosi, európai környezetben nagyjából 7-10 magántulajdonú autót is kiválthat.” Az autóvezetés másik kihívása, hogy Európában egy átlagos belvárosi autóhasználó lakos évente 36-50 órát is eltölthet parkolóhely kereséssel a lakóhelye vagy a munkahelye körül. Ez lényegesen csökkenthető a megosztott autóhasználat terjedésével, hiszen rengeteg parkolóhely szabadul fel az autók magasabb kihasználtságának köszönhetően.
A racionálisan megválasztott juttatási elem sokat nyomhat a latba, de nem mindegy, mekkora beruházás ez egy vállalatnak. „Ügyfeleink segítésére speciális közös kedvezményt hirdettünk, amelyet június 30-ig vehetnek igénybe” – árulja el Somodi Bettina. – „Bízunk benne, hogy ez a konkrét megoldás támogatja majd a megbízóink munkáját, hozzájárul a toborzási folyamatok sikeréhez.”
- 2023.12.07IV. euChance KLUB Negyedik alkalommal és idén utoljára gyűlik össze az euChance Klub! Az izgalmas témák mellett értékeljük majd a Klub első évét is: sikerek és megoldásra váró feladatok számba vétele és a következő év tervezése.
Részletek
Jegyek
- 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.
Részletek
Jegyek
- 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig.
Részletek
Jegyek
Az IT szakemberek több mint fele szerint a bérek átláthatósága döntő egy álláshirdetésre történő jelentkezéskor. A bérsávok hiánya pedig el... Teljes cikk
Az Európai Unióban és a világ többi részén is bevett, hogy cégek, magánszemélyek határon átnyúló tevékenységük keretében más országokban... Teljes cikk
Nem is gondolnánk, mennyi baj okozója lehet a kezeletlen stressz: többek között gyengíti az immunrendszerünket, szív- és érrendszeri gondokat,... Teljes cikk