Próbatétel több munkakörben
Főleg multiknál fordul elő a job rotation, azaz valakit több munkakörben is bevetnek. Két cég gyakorlatát mutatjuk be
Vezetői kontroll mellett dolgozhatnak más területeken
A Budapest Bank (GE Money Bank) párhuzamosan több vezetőképző programot működtet, pályakezdők és tapasztalt szakemberek részére egyaránt. A programok mindegyike - bizonyos mértékű formális képzés mellett- kifejezetten a rotáción keresztül szerezhető tapasztalatokra fekteti a hangsúlyt.
"A pályakezdők számára banki, pénzügyi, értékesítési, számítástechnikai, míg a tapasztalt szakemberek számára értékesítés, marketing, kockázatkezelés, illetve humánerőforrás területen kínál ilyen típusú programot a Budapest Bank. Egy-egy rotáció - hosszúságától függően - 4, 6 vagy 8 hónapig tart. A rotáció ideje alatt tényleges munkavégzés zajlik: a résztvevők meghatározott feladatokat látnak el. A munkatársakat félidőben, és a program végén vezetőik értékelik" - ad képet a programról Barcza Ilona, a Budapest Bank HR menedzsere.
Más munkakörében bővíthetőek a szakmai tapasztalatok
A rotációs program során megismerhető szakterületet a jelölt minél szélesebb körű tapasztalatszerzése céljából, eddigi tapasztalatai, személyes érdeklődése, illetve hosszú távú tervei alapján választják ki. "A rotáció a munkatársak orientációját is segíti: a programok végén a nyitott pozíciók mellett a résztvevők érdeklődése is meghatározza új munkakörüket."
A rotáció után könnyebb munkakört választani
A pénzintézet munkatársai a vezetőképző programokon túl is betekinthetnek más munkafolyamatokba, pozíciókba. A bank "mobility" programjában a fejlődés, karriertervezés érdekében egy munkatársnak lehetősége nyílik 3 napig vagy 3 hónapig megfigyelni, kipróbálni másik munkakört is -egy, a bank központjában dolgozó kolléga például eltölthet pár napot az egyik bankfiókban.
"Az ideiglenes munkakörcsere nem csupán a dolgozók látókörét szélesíti - munkakörváltás előtt célszerű belekóstolni más feladatokba is"- mondja Barcza Ilona. A HR-menedzser elmondása alapján a bankban egy munkakörből két év után van mód másik munkakört megpályázni.
Egy munkakör egy év alatt sajátítható el
Nem a GE Money Bank az egyetlen, ahol más pozíciókban szélesedhet a dolgozók látóköre. A Procter & Gamble-nél dolgozóknak karrierjük során minden munkakörbe bele kell kóstolniuk. "Fontos szempont, hogy a céges karriermenedzsment részeként a nálunk dolgozók különböző munkaköröket készségszinten elsajátítsanak. A cég rendszerint pályakezdőket , illetve maximum 1,5 éves munkatapasztalattal rendelkezőket vesz fel. A tapasztalatok azt mutatják: az adott dolgozó átlagosan 1 év alatt sajátít el egy munkakört. Kezdő pozíciók esetén 2 évet, míg a legmagasabb vezetői pozícióban átlagosan 5 évet töltenek " -magyarázza Dobi Kitti, a P&G szervezetfejlesztésért felelős menedzsere.
A céges karriermenedzsment részeként a dolgozók pályája kiszámíthatóvá válik- így kikalkulálható, hol tartanak majd 2-4 év múlva. A stratégia bevált: a dolgozók átlagosan 7 évet töltenek a cégnél. "A munkatársak is motiváltak a munkakörök elsajátításában: a cég a kompenzációt ugyanis fejlődéshez, jó teljesítményhez köti.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa