Rapid randik: mit szóltak a munkaadók?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyedi toborzási módszerrel rukkolt elő a Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodája a március elején tartott állásbörze alatt. "Rapid randikat", azaz néhány perces, pörgős miniinterjúkat szerveztek, amelyeken az álláskeresők és a munkaadók első benyomást szerezhettek egymásról.
A társkeresésben már bevált, a toborzásban eddig ismeretlen új típusú interjúztatás következőképpen zajlik. "A résztvevők előre egyeztetett időpontban, 10 perces miniinterjúkon találkozhatnak egy-egy munkaadóval az állásbörzén. Amennyiben az érdeklődő és a lehetőséget kínáló cég között kölcsönös a szimpátia, tovább folytathatják a beszélgetést, akár a standoknál, akár egyéb módokon. Ha azonban a felek nem látják értelmét a további együttműködésnek, bármikor megszakítható a beszélgetés, és máris jöhet a következő jelölt"- avatott be a Corvinus Egyetem által kifejlesztett új toborzási eszközbe Andrási Monika, az egyetem karrier irodájának igazgatója.
Már hívtak be újabb interjúra
Az első rapid randizó cégek már véleményt is alkottak a rendhagyó toborzásról. "Pozitívak a tapasztalataink. Többnyire motivált, felkészült, valóban a célcsoportunkhoz tartozó pályázók szánták rá magukat erre a megmérettetésre. Komolyan vették a helyzetet, érezhető volt az igyekezetük - annak ellenére is, hogy legtöbben előző este vagy épp aznap regisztráltak a rapid randira. Azóta egyébként több példa is volt rá, hogy a sikeres beszélgetést követően interjúra is behívtunk jelölteket"- mondta el Emri Zsuzsanna, a KPMG HR-igazgatója.
Megállapítható a kölcsönös szimpátia
A szakember tapasztalatai szerint további előny, hogy itt a lehető legrövidebb időn belül kiderülhet, vajon beleillik-e a jelölt tapasztalata és személyisége a cég profiljába, megfelel-e a nyitott pozíciók követelményeinek. Eközben a pályázó is tájékozódhat, vajon számára szimpatikus-e mindaz, amit első benyomás gyanánt az adott cégről szerez - így végső soron mindkét fél időt és energiát takaríthat meg. A hatékonysága talán csak annyiban korlátozott, hogy limitált számú érdeklődővel találkoznak a cégek. A szűkös időkeret ugyanakkor komoly kihívás is a cég képviselőjének. "A limitált időtartam folyamatos koncentrációt és szokásosnál intenzívebb odafordulást jelent az egymást villámgyorsan váltó jelöltek felé. A rövid találkozók során nemcsak a pályázóknak kell meggyőzőnek lennie - hiszen a legrátermettebb pályázókért a cégek is versengenek egymással" - jegyzi meg a HR-vezető.
Nem váltja ki az állásinterjút
Kimondottan hatékonynak találták a rapid randit a Deloitte-nál is. "Ebben a helyzetben gyorsan és célirányosan átbeszélhetők a legfontosabb kérdések, amely mindkét fél dolgát nagyban megkönnyíti. A börzére kilátogatók között is nagy volt iránta az érdeklődés. Nem véletlenül, hiszen a fiatalok is szeretik a pörgős hétköznapok követelményeihez alkalmazkodva megszervezni a napjaikat"- tudtuk meg Mihalik Erikától, a cég HR-vezetőjétől. A szakember azért a pozitívumok ellenére is fontosnak tartja megjegyezni, e műfaj mégsem válthatja ki a hagyományos állásinterjúkat.
Messzemenő következtetések nélkül
A rendelkezésre álló időkeret ugyanakkor komoly szakmai kihívás is. "Semmiképp nem szabad egy 10 perces beszélgetés alapján messzemenő következtetéseket levonni egy-egy jelöltről. Ez a beszélgetés inkább az információk átadásáról és az első benyomásról szólhat" - teszi hozzá. Eddigi mérlegük az esemény kapcsán mindenesetre biztató. Néhány ígéretesen szereplő diák kiválasztása már folyamatban van.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?