kapubanner for mobile

Részmunkaidő

A részmunkaidő olyan foglalkoztatási forma, amelyben a munkavállaló kevesebb időt tölt a munkahelyén, mint a teljes munkaidős alkalmazottak. Részidőben dolgozva a heti munkaidő általában rövidebb, általában 20 és 30 óra között mozog, de lehet akár 1 óra is.

részmunkaidő, atipikus munkavégzés-

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nem népszerű foglalkoztatási forma a részmunkaidő Magyarországon. Míg 2012-ben a 15-64 év közötti munkát vállalók 6,5 százaléka dolgozott részmunkaidősként, addig tíz évvel később, 2022-ben csak 4,2 százalék. A férfiak 2,6, míg a nők 6,0 százaléka. Arányában a legtöbb részmunkaidőst a Dél-Alföldön regisztrálták (5,9 százalék), a legkevesebbet a Közép-Dunántúlon (2,4 százalék). Hogy mi a negatív trend oka, csak találgatni lehet. Egyrészt tíz év alatt jelentősen nőtt a foglalkoztatottság, az új állások zömeg pedig teljes állású lett. Másrészt a részmunkaidős bér nem nyújt biztos megélhetést, a munkavállalók így inkább a teljes állás felé mozdultak. De vegyük nagyító alá, mi is az a részmunkaidő és miért, kinek lehet benne potenciál.

A részmunkaidőben dolgozó alkalmazottak gyakran ugyanazokat a munkaköröket látják el, mint a teljes munkaidős kollégáik, de a bérezésük arányosan alacsonyabb lehet a teljes idős alkalmazottakhoz képest.

A részmunkaidő előnyei közé tartozhat a rugalmasabb munkaidőbeosztás, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy jobban illeszkedjenek a magánéleti kötelezettségeikhez vagy más tevékenységeikhez. Ezenkívül részmunkaidősként tapasztalatot szerezhetünk, munka mellett tanulhatunk vagy gyesről, gyedről visszatérve jobban összehangolhatjuk a munkát a magánélettel.

Nincs órában meghatározva a részmunkaidő

A részmunkaidő tekintetében az Munka törvénykönyve nem szab korlátot, a részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozó beosztás szerinti napi munkaideje 4 óránál rövidebb is lehet, tehát a heti munkaidő akár 1 óra is lehet. A kizárólag hétvégén – tehát szombaton és vasárnap – részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozók esetében a munkáltatónak nem kell a havi egy vasárnapi pihenőnapot biztosítania.

Részmunkaidő esetén is ugyanannyi szabadság jár, mint teljes munkaidőnél

Fontos tudni, hogy a részmunkaidős munkavállalót ugyanannyi szabadság illeti meg, mint a teljes munkaidős dolgozót. Így például a részmunkaidős dolgozónak is ugyanúgy 20 munkanap alapszabadság jár, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak. Természetesen a pótszabadság is ugyanígy megilleti a részmunkaidős dolgozót.

Bár a szabadság mértéke azonos, mint a teljes munkaidő esetén, de a szabadságnapokra járó távolléti díj természetesen arányosan kevesebb lesz a teljes munkaidőhöz képest.

Részmunkaidős dolgozónak is jár a cafeteria

A részmunkaidős munkavállalókra is vonatkozik az egyenlő bánásmód követelménye. Ebből következik, hogy a részmunkaidős dolgozó nem szenvedhet hátrányos megkülönböztetést a cafeteria, illetve a béren kívüli juttatások tekintetében sem.

Amennyiben az összehasonlítható helyzetben lévő többi munkavállalónak (pl. azonos munkakört betöltő teljes munkaidősöknek) jár a béren kívüli juttatás, akkor erre a részmunkaidősök is jogosultak. Ugyanígy érvényesíteni kell az egyenlő bánásmód követelményét más juttatások (pl. bónuszok, jutalmak) esetén is, ha e juttatásokban az összehasonlítható helyzetben lévő többi munkavállaló részesül.

Nem kell több időt dolgozni a nyugdíjig

Az öregségi nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő számításakor nem kell arányosan csökkenteni a részmunkaidőben dolgozó munkavállaló szolgálati idejét. Azaz 1 év részmunkaidős foglalkoztatás 1 év szolgálati időnek felel meg. Kivétel, ha a munkavállaló a minimálbérnél kevesebb jövedelmet kapott. Ebben az esetben, ha a jövedelme a minimálbérnél kevesebb, akkor szolgálati, illetve biztosítási időként csak a jövedelmének a minimálbérhez mért arányos időtartama vehető figyelembe. Ha viszont a dolgozónak egyszerre több részmunkaidős munkaviszonya is van, és az együttes jövedelme eléri a minimálbért, akkor már nem kell arányosítani a szolgálati idő számítása során.

Két év eleji módosítás a Munka törvénykönyvében:

  • Ha egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló tudomást szerez arról, hogy a cégen belül felszabadult egy részmunkaidős állás, akkor kérheti főnökétől, hogy munkaszerződését eszerint módosítsa, azaz részmunkaidősként folytassa. A jelentkezés egyetlen feltétele, hogy a munkaviszonynak már legalább 6 hónapja fenn kell állnia az adott munkáltatónál. A munkáltató a kérelmet elutasíthatja, ám csak a felmondás indokolásához hasonló indokolással.
  • A munkavállaló gyermeke nyolcéves koráig vagy a gondozást végző munkavállaló - a munkaviszony első hat hónapját kivéve – kérheti a munkavégzési helyének módosítását, a munkarendjének módosítását, távmunkavégzésben való foglalkoztatását, illetve részmunkaidőben való foglalkoztatását. A munkavállalónak ezirányú kérelmét írásban kell indokolnia, és meg kell jelölnie a változtatás időpontját. A munkavállaló kérelmére a munkáltatónak tizenöt napon belül írásban kell nyilatkoznia. Szintén kell indoklás.

Állások

Az Állásportál.hu gyűjtőoldalon itt találhatóak részmunkaidős állások.

Cikkünk írásakor közel 400 ilyen lehetőségre lehetett pályázni. Egyebek mellett ilyen pozíciókra: eladó, pénztáros, irodai adminisztrátor, takarító, raktáros, recepciós, telefonos ügyfélszolgálatos, csomagoló, mezőgazdasági kisegítő, könyvelő, sofőr.

Nyitókép: Lukas Blazek on Unsplash

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek

Egy amerikai börtönprogram új megközelítésből kapcsolja össze a munkát, a rehabilitációt és a jóvátételt: Maine államban elítéltek dolgoznak... Teljes cikk

Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat

Egyre több nagyvállalat figyeli tudatosan, ki mennyit van ténylegesen az irodában. Van, ahol automatikus jelzések alapján szólnak a vezetőknek, máshol... Teljes cikk

A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert

„A kiskorú gyermek puszta létezése” nem lehet indok a távmunka elutasítására – mondta ki a bíróság a MÁV egyik cégének ügyében. Három... Teljes cikk