Részvényopció: a kulcsemberek megtartása
Egyre több hazai vállalat "ajándékoz" alkalmazottainak kamatmentes vagy kedvezményes kamatozású kölcsönt, illetve úgynevezett részvényopciót. A nagy nemzetközi cégek pedig - amelyek papírjai a világ jelentős tőzsdéin forognak -, egyszerűen csak behozzák a másutt már jól bevált kompenzációs technikáikat.
A részvényjuttatások kapcsán feltétlenül meg kell különböztetnünk a dolgozói részvényjuttatást, a természetbeni juttatásként adott értékpapírokat, és a részvényopciós programokat. A menedzsment számára a részvényopciónak nem csak jövedelemként van jelentősége - egy bizonyos jövedelemkategória felett ez már talán nem is annyira fontos -, hanem mert így mérhetővé válik az általuk elért siker.
A motiváció mellett a kulcsemberek megtartása legalább ilyen fontos cél, hiszen távozásuk törést jelenthet egy cég életében. Az utód fellelése sem olcsó mulatság, ráadásul értékes hónapok telhetnek el, mire megfelelő rálátása lesz a cégre.
Nyugat-Európában és Amerikában rendkívül kedvelt azaz ösztönzési rendszer, amely a részvények viszonylagos teljesítményéhez kötődik. Magyarországon lassan terjed el ez a gyakorlat, aminek számos oka lehet, például az, hogy kevés tőzsdei cég van, és a részvényopció csak ezek esetén működik jól, hiszen csak ezeknél lehet jól mérni a teljesítményt.
A részvényopciós programok is cégre szabottak. Vannak minden dolgozót érintő programok, és vannak a kiválasztottak számára született vételi jogok. Előfordul, hogy több opciós program is fut egymás mellett. Létezik a rendszernek egy viszonylag új eleme is, mégpedig az, hogy a devizaliberalizáció nyomán megnőhet a külföldi részvények aránya az opciós programokban.
A bérezési-jutalmazási csomagok finomodnak, a társaságok már jóval összetettebb juttatási rendszert működtetnek, mint korábban, de a hazai cégeknél rendkívül lassan válnak bevetté a nyugati kompenzációs szokások. Ez mutatkozik a részvényopciós programok területén is, amely leginkább a multinacionális és vegyes vállalatoknál dolgozókat érinti.
Kovács Veronika - Piac & Prifit

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon