kapubanner for mobile

Rosszabbul dolgoznak a nagy egyterű irodákban dolgozók

Nagyobb eséllyel lesznek betegek, hajlamosabbak koncentrációs zavarra a nagy egyterű irodákban dolgozók - írja a BBC cikke nyomán az index.

Az amerikai irodaháznak napjainkban már 70 százaléka egyterű. Ez azonban nem feltétlen jó sem a munkavállalók, sem a cégek szempontjából, ugyanis a termelékenységet és a dolgozói közérzetet is negatívan befolyásolhatja ha sok kollégával kell megosztanunk a teret. Egy nyitott irodákkal kapcsolatos kutatásból kiderült, hogy az ilyenekben dolgozók nagyobb eséllyel lesznek betegek, hajlamosabbak koncentrációs zavarra, és a termelékenységük is 15 százalékkal rosszabb, mint a hagyományos irodában ülőknek.

A teljesítményromlás oka egyszerű: hiába gondolják azt sokan, hogy képesek multitaskingra (vagyis párhuzamosan több feladatot is tudnak menedzselni), a valóságban ez nem jellemző, ehelyett az apró zavaró tényezők miatt akár húsz percre is elveszthetjük a fókuszt.

Az egyterű irodák a memóriára is rossz hatást gyakorolnak, különösen igaz ez azokra a mostanában divatos munkahelyekre, amelyekben még fix helye sincs a dolgozóknak, mindenki oda ül le a laptopjával, ahova épp szeretne. A BBC által megkérdezett környezetpszichológus, Sally Augustin szerint az emlékezőkészségünk jobban működik, ha van egy meghatározott helyünk, ugyanis a megszokott környező tárgyak segítenek előhívni az emlékeket - írja az Index.

BBC/index
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek