Kisgyerekek és idős szülők - miért stresszes a szendvicsgenerációba tartozók élete?
Már a politikusok is felfigyeltek arra az egyre többeket érintő problémára, hogy a kitolódó gyermekvállalás és a várható élettartam növekedése miatt a szendvicsgenerációba tartozók száma is növekszik. Az elnevezés is mutatja, hogy azokat a jellemzően középkorú embereket érthetjük ez alatt, akikre fokozott nyomás hárul a kiskorú gyerekek felnevelése és az idős szülők gondozása miatt, miközben az egyre gyorsabban változó munka világában is legaktívabb éveiket kellene, hogy éljék. A jelenségről a The Wall Street Journal cikkezik.
Kait Giordano amerikai állampolgár 34 évesen próbál egyszerre zsonglőrködni egy újszülöttel, a munkájával, és két demenciában szenvedő szülővel. Alig több mint egy hónapja, hogy anyává vált, miközben a szülei is állandó segítséget igényelnek. Vannak napok, amikor fizetett segítők váltják egymást az otthonukban, akik gondoskodnak a kisfiáról és az ott élő szüleiről. Esténként pedig férje, Tamrin veszi át a feladatot, ám a helyzet így sem egyszerű. Egyre több ember vállát nyomja az a kettős teher, hogy a még kiskorú gyermekeiről és legalább egy felnőttről, gyakran a szülőjéről is gondoskodnia kell.
A „szendvicsgeneráció” tagjainak száma egy becslés szerint legalább 11 millióra nőtt az Egyesült Államokban, és a demográfiai változások, a költségek és a munka világának változásai miatt ez a kihívás egyre hosszabb és nehezebb folyamatot fog jelenteni.
Az emberek később vállalnak gyermeket, és tovább élnek, gyakran olyan gondozásigényes betegségekkel, mint a demencia. Ez azt jelenti, hogy sokan már akkor gondoskodnak idős szülőkről, amikor a saját gyermekeik még fiatalok, és intenzívebb szülői gondoskodást igényelnek - ráadásul hosszabb ideig, mint a korábbi generációk esetében ez szükségszerű volt.
Ahogy a legidősebb ezredfordulósok kezdik elérni a középkorúságot - és a baby boomerek közelednek a 80-as éveikhez -, az idősebb és fiatalabb családtagokat gondozó amerikaiak száma a választópolgárok jelentős részét teszi ki. Kamala Harris alelnök a szendvicsgeneráció nehézségeire hivatkozott, amikor nemrégiben javasolta bizonyos egészségügyi ellátások kiterjesztését az otthonápolásra. „Nagyon sok olyan ember van az országunkban, aki pont középen van” - mondta a demokrata elnökjelölt.
Harris javaslatára reagálva Donald Trump korábbi elnök kampányában azt mondta, hogy az otthonápolási ellátások bővítése érdekében forrásokat csoportosítaná át, és adókedvezményeket biztosítana a fizetetlen családi gondozók támogatására.
A szendvicsgenerációra nehezedő nyomás ígéretes karrierutakat tehet tönkre, rontja az életminőséget, és hatással van a költségvetésre, egyúttal az egész társadalomra.
Számítások szerint egy idősödő szülő anyagi támogatása komoly veszteséget jelenthet a szendvicsgeneráció tagjainak nyugdíjmegtakarításaiban.
„Hihetetlenül drágává vált az emberiség vívmányai által elért hosszú élettartam menedzselése” - mondja Bradley Schurman demográfiai szakember, aki szerint az idősebb generációk gondozásával járó feladatok több középkorú embert, különösen a nőket arra kényszeríthetik, hogy visszavonuljanak a munkából. „Ez hatalmas kockázatot jelent az amerikai gazdaság számára”.
Felfüggesztett karriercélok
Nem is olyan régen a tipikus szendvicsgenerációs egy 40-es évei végén járó nő volt, tizenéves gyerekekkel és talán részmunkaidős állással. Most egy jelentés (AARP 2023) szerint az ilyen kihívásokkal élő emberek átlagéletkora 44 év, és egyre nagyobb arányban vannak közöttük férfiak. Közel egyharmaduk a Z generáció tagja. Ők a karrierjük kritikus korai, illetve középső szakaszában vannak, és háromnegyedük teljes vagy részmunkaidőben dolgozik.
A szendvicsgenerációra háruló pénzügyi nyomás is egyre nagyobb. Egy felmérése szerint tavaly az amerikai családok 60%-a a háztartás éves jövedelmének 20%-át vagy annál többet költött gyermekgondozásra, szemben a 2021-es 51%-kal. Emellett egy biztosító adatai szerint az otthonápolásra fordított költségek is emelkedtek.
A szendvicsgeneráció tagjai azok, akik idős szüleiktől már nem várhatnak nagyszülői segítséget, mert maguk is segítséget igényelnek. A WSJ cikke beszámol egy nőről, akinek döntenie kellett kisfia iskolai ünnepsége, vagy szülei napi rutinjának megsegítése között.
A probléma minden fejlett gazdaságot érint. Magyarországon az LMP régóta szorgalmazza, hogy a kormány ismerje el munkaként a szeretteiket otthon ápolók tevékenységét, és fizessen számukra is a minimálbérnek megfelelő összeget, akkor is, ha nem gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat gondozzák.
kép: freepik
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A bizalom hiánya ma már nemcsak hangulati kérdés, hanem a teljesítmény egyik rejtett gátja. Egy friss tanulmány megmutatja, miért látják sokszor... Teljes cikk
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
A microshifting a hagyományos 9–5 munkarend radikális újragondolása: rövid, nem folyamatos munkaidő-blokkokra bontja a napot, igazodva a dolgozók... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 7 napja
- Alvás és teljesítmény: a rejtett éjszakai hangok gondot okozhatnak 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?